A svéd Volvo Group konszern a piaci várakozásokat meghaladó 2023-as negyedik negyedévi és éves értékesítési árbevételről és nyereségről számolt be pénteken publikált jelentésében.
A megrendelések számának csökkenése ugyanakkor kisebb forgalmat vetít előre az idei évre, amit elemzők az európai közúti szállítási piac visszaesésének tulajdonítanak.
A Volvo Group a tavalyi negyedik negyedévben 148 milliárd svéd korona értékesítési árbevételre tett szert, ami 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A teljes éves bevétel 552 milliárd korona (49 milliárd euró) lett, 17 százalékkal magasabb a 2022-esnél.
Ezen belül Európában 66 milliárd korona volt a negyedik negyedévi bevétel, 23 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az éves pedig 24 százalékkal lett magasabb, 236 milliárd koronát ért el.
A csoport működési eredménye a negyedik negyedévben 16,8 milliárd korona lett az egy évvel korábbi 11,5 milliárd korona után, az éves működési eredmény pedig 66,7 milliárd korona 45,7 milliárd korona után.
Az egyszeri tételekkel kiigazított működési eredmény a negyedik negyedévben 18,3 milliárd korona lett 12,1 milliárd után, ami 12,4 százalékos bevételarányos jövedelmezőségnek felel meg. Éves szinten az egyszeri tételekkel kiigazított működési eredmény 77,6 milliárd koronára emelkedett 50,4 milliárd koronáról, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 14,0 százalékra javult 10,7 százalékról.
A negyedéves nyereség 12,0 milliárd koronát tett ki az egy évvel korábbi 6,6 milliárd után, az éves profit pedig 49,9 milliárd korona lett az előző évi 32,9 milliárd után. Az egy részvényre jutó nyereség a negyedik negyedévben 5,9 koronára emelkedett 3,2 koronáról, az egy részvényre jutó éves nyereség pedig 24,5 koronára 16,1 koronáról.
A negyedik negyedévben és a 2023-as év egészében is csökkentek a Volvo megrendelései.
A negyedik negyedévben 9 százalékkal 49 ezer járműre csökkent a beérkezett megrendelések száma az egy évvel korábbi 54 ezerről. Az év folyamán 204 ezer megrendelést kapott a Volvo, 6 százalékkal kevesebbet a 2022-es 217 ezernél.
A negyedik negyedévben 65 ezer tehergépjárművet szállított le a Volvo, 4 százalékkal többet az előző évinél. Az éves értékesítés 6 százalékkal 232 ezerre emelkedett.
Európában jelentős mértékben nőttek a kiszállítások, a negyedik negyedévben 29 százalékkal 49,9 ezerre, az egész évben pedig 28 százalékkal 175 ezerre.
A Volvo lefelé módosította a teljes európai teherautópiacra vonatkozó előrejelzését az idei évre. Várakozásai szerint Európában az idén összesen 280 ezer tehergépjárművet helyeznek forgalomba az előző prognózisában szereplő 290 ezer helyett. Az észak-amerikai piacra vonatkozó becslését a Volvo megtartotta 290 ezer teherautó forgalomba helyezésén az idén. A kínai piac azonban a Volvo várakozásai szerint 800 ezer középkategóriás és nehéz teherautó lesz, míg az előző prognózisában 700 ezret jelzett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek