A szállítmányt Etiópiában, Dorale kikötőjében vették át.
A hírt Volodimir Zelenszkij jelentette be a Twitteren. Az ukrán elnök bejegyzésében így fogalmazott:
Élelmiszert szállítunk. Reményt szállítunk.
A Gabona Ukrajnából programot november 15-én indították, azzal a céllal, hogy segítsék az élelmiszerválság által leginkább érintett országok népeit. Jövő év tavaszának végéig legalább 60 hajót tervez küldeni Ukrajna az éhínség és aszály által fenyegetett országokba, Etiópiába, Szudánba, Dél-Szudánba, Szomáliába, Jemenbe, Kongóba, Kenyába és Nigériába.
A program nyitányakor az ukrán elnök azt mondta: egy ukrán gabonával felszerelt hajó 90 ezer ember igényeit elégíti ki, és 60 hajó képes lesz megakadályozni legalább 5 millió ember éhezését.
A kezdeményezéshez 22 ország csatlakozott, köztük Magyarország, amely a program keretében tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza, 3,5 millió dollár értékben.
Tájékoztatás
A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet