A leggyakoribb panasz, hogy a kasszásoknak gyorsabban kell dolgozniuk, ami miatt a rövid szünetek többé nem lehetségesek. A dolgozók ennek következtében már most olyan egészségügyi problémákra panaszkodnak, mint a hát- vagy a vállfájdalmak.
Emellett magasabb szintű koncentrációra is szükség van, egy alkalmazott szerint azonban így a hibák elkerülhetetlenek. Az alkalmazottaknak egyszerre két ügyfelet kellene szemmel tartaniuk, mivel azonban mindig hátat kell fordítaniuk az egyik vásárlónak, hogy a másikat kiszolgálhassák, ez nem egyszerű.
A kijelzőnek kell ezért segítenie a kasszásoknak, hogy figyelemmel kísérjék, mit csinál az ügyfél a hátuk mögött.
Ez gyakorlatilag akkor működik, ha nem merül fel előre nem látható probléma, az erre figyelmeztető hangjelzés ugyanis gyakran csak akkor szólal meg, amikor a vásárlók már elhagyták a fiókot. A pénztárosoknak így gyakran a fizetés nélkül távozók után kell eredniük.
Mohammed Rifi, az Aldi Süd általános üzemi tanácsának elnöke szerint a kettős pénztárrendszer „új nyugtalanságot is okoz a pénztár területén”. Ő és más munkavállalói képviselők ezért most próbálnak jobb feltételeket kiharcolni az érintett munkavállalók számára.
Megnyílt az első pénztáros nélküli Aldi
Már létezik teljesen pénztáros nélkül működő Aldi üzlet, méghozzá a Temze déli partján, a londoni Citytől kicsit távolabb fekvő Greenwich-ben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Alakul a balatoni Vízparti Terv, de van egy bökkenő
