Az Apple 500 milliárd dollárt tervez befektetni az amerikai gazdaságba, és 20 ezer új munkahelyet teremt az Egyesült Államokban a következő négy évben – áll a cég hétfői sajtóközleményében.

Az Apple partnereivel közösen egy új, fejlett gyártóüzemet kíván létrehozni Houstonban, ahol Apple Intelligence technológiát támogató szervereket gyárt majd. A tervek szerint 2026-ben kezd termelni a létesítmény, amely több ezer embernek ad majd munkát. A vállalat ezen kívül létrehoz egy akadémiát Michiganben a termelésben foglalkoztatottak képzésére. 

A gigabefektetés részeként az Apple megduplázza, 10 milliárd dollárra növeli az amerikai Advanced Manufacturing Fundhoz való hozzájárulását, amelyet 2017-ben hoztak létre, hogy támogassa a világszínvonalú innovációt és a magas színvonalú gyártást.

Az elkövetkező négy évben mintegy 20 ezer ember felvételét tervezi az Apple.

Az új alkalmazottak túlnyomó többségét a kutatás-fejlesztés, a szilíciumtervezés, a szoftverfejlesztés, valamint a mesterséges intelligencia területén foglalkoztatja majd – számolt be róla az MTI.

Jó a viszony Trumpékkal 

A cég néhány nappal azután jelentette be 500 milliárd dolláros beruházási tervét, hogy Tim Cook vezérigazgató találkozott Donald Trump elnökkel, majd Trump azt mondta, hogy az Apple „dollár százmilliárdokat fektet be". Korábban azzal fenyegetőzött, hogy vámot vet ki a Kínából származó importra, ahol az Apple termékeinek jelentős részét gyártja.

Az Apple egy másik közleményében megjegyezte, hogy a vállalat az Egyesült Államok egyik legnagyobb adófizetője, az elmúlt öt évben több mint 75 milliárd dollár adót fizetett be, ebből 2024-ben 19 milliárd dollárt.

Ilyen elegáns oldalvágást csak a nagy guru tud elhelyezni Musk csapatának

Warren Buffet a Berkshire részvényeseinek írt idei levelében elég hangsúlyosan kitér arra, mennyi adót fizetnek és ezzel hogyan járulnak hozzá az amerikai költségvetéshez. Elemzők szerint ezzel a nagy tech cégek felé tett egy oldalvágást, akik alacsony adókulcsokkal operálnak az országban. A Berkshire eközben rekordnyereséget ért el. Bővebben >>>