Rövidesen indul a legújabb iPhone típus értékesítése, amit ezúttal már nem csak Kínában gyártanak. Aki vásárol, lehet, hogy Indiában gyártott iPhone15 boldog tulajdonosa lesz. A korábban újonnan megjelenő típusok mind kínai gyártmányok voltak, eddig az indiai gyártás általában hat-kilenc hónapos késéssel követte a kínait.
A Bloomberg szerint most látszik, hogy az Apple komolyan gondolja a gyártás megosztását, nem akar már csak Kínától függeni.
Márciusi adatok szerint az összes termelés hét százaléka származott Indiából, ez az arány most az iPhone15 ottani gyártásával jóval megemelkedik.
Azon túl, hogy az indiai munkabérek még alacsonyabbak, mint a kínaiak, az Apple az országkockázatot is csökkenteni akarja, mivel Kína az amerikai-kínai kapcsolatok problémái és a kínai kormány egyoldalú intézkedései miatt kockázatosabb lett. (Utóbbra példa, hogy a kínai kormányalkalmazottaknak megtiltották az iPhone használatát).
Indiát az Apple egyúttal komoly piacnak is tekinti termékei számára: júniusi adatok szerint az iPhone eladások kétszámjegyű százalékos ütemben nőttek, de konkrét számot nem adtak meg.
Kétségtelen, hogy a világ immár legnépesebb országa, amely idén hét százalékot meghaladó gazdasági növekedést produkál, komoly lehetőség az Apple számára, ráadásul a világ legnagyobb demokráciájában nem igazán fordulhat elő, hogy az állam bármilyen szinten korlátozná a termék használatát.
iPhone rajongók figyelem: kedden debütálnak a legújabb almás kütyük
Szeptember 12-én rendezi meg idei őszi eseményét az Apple, amelynek keretein belül előreláthatólag négy új iPhone-t és két Apple Watchot szinte biztosan bejelentenek. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!