Mától már nem a nevében Jugoszláviára emlékeztető Jat Airways, hanem az Air Serbia gépei szállítják az utasokat Belgrádból, miután aláírták a szerződést az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársaságával, az Etihaddal a stratégiai partnerségről. Ennek értelmében a szerb államé az új vállalat részvényeinek 51 százaléka, 49 pedig az Etihadé - írta a Balkan Insight. A dokumentumot aláíró Alekszandar Vucsics miniszterelnök-helyettes kifejtette, hogy az erős nemzeti légitársaságra szüksége van mind a gazdaságnak, mind a nemzeti büszkeségnek.

A változás természetesen nem áll meg a névcserénél. A Jat csupán 14 darab - 10 Boeing 737-300-ast és 4 ATR 72-200 turbólégcsavaros - kiöregedett repülőgéppel rendelkezik, de mint az Etihadot vezető James Hogan közölte, nem csupán belső átszervezést hajtanak végre, hanem beállítanak 10 új A319-es Airbust is.

A Tanjug hírügynökség szerint a két tulajdonos 40-40 millió dollárt fektet be az Air Serbiába, majd további 60-60 milliós fedezettel egészítik azt ki. A szerződés öt évre az Etihadnak adja a légitársaság igazgatásának jogát.

Az Etihadnak már van tapasztalata veszteséges légitársaságok talpra állításában - amire ebben az esetben is szüksége lesz. A Jat évek óta veszteséges, és az eddigi többszöri privatizációs kísérletei kudarcba fulladtak. Az új hírek nem említették, de a Gulf Business értesülései szerint az arab cég nemcsak a légitársaságot, hanem annak karbantartó-szerelő cégét, a Jat Tehnikát és élelemszállítóját, a Jat Cateringet is megvenné.