Erre tekintettel a vállalat ígéretet tett a befektetőnek arra, hogy jelentős minőségjavuláson dolgozik a továbbiakban. Ennek első lépéseként újratervezik azokat a Boeing 737-es repülőgépeket, amelyeket az Alaska Airlines is használt még januárban, és amelynek egyik gépéről utazómagasságban leszakadt az oldalsó panel.
Dave Calhoun, a Boeing akkori elnök-vezérigazgatója a vállalat második negyedéves eredményjelentésében azt mondta, hogy a kihívásokkal teli negyedév ellenére jelentős előrelépést értek el a minőségirányítási rendszerük megerősítésében – írja az Euronews.
Úgy fogalmazott, hogy átfogó biztonsági és minőségi tervet hajtanak végre, melyhez kötődően megállapodtak a Spirit AeroSystems felvásárlásáról. Dave Calhoun helyére augusztus 8-án Robert "Kelly" Ortberg került.
A Boeing az első félévben 1439 millió dolláros nettó veszteséget jegyzett. Ez jelentős növekedést jelentett a 2023 második negyedévében tapasztalt 149 millió dolláros veszteséghez képest.
Boeing: megduplázódhat a világ légiflottája
Kiadta a következő húsz évre szóló előrejelzését az amerikai repülőgépgyártó. Az erópai Airbushoz hasonlóan a kereslet megkétszereződésére számítanak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!