Nincs megállás a Lidlnél: a boltlánc ugyanis újabb darabokat dob piacra az ikonikussá vált ruházati kollekciójából. A sárga, Lidl-logókkal ellátott termékek története eredetileg áprilisi tréfának indult egy edzőcipővel, ami jelentős rajongótábort gyűjtött magának. Az első készletet, 400 párat Németországban dobták piacra, majd Svájc, Finnország és Belgium következett. Sőt, a magyar boltokba is eljutott jó pár darab. Hamarosan sorban álltak érte az emberek, az eBay online piactéren például az eredeti ár sokszorosáért árulták a cipőket.
Visszatértek az ikonikus cipők
A cipők pedig most visszatértek a Lidl by Lidl márkanévre hallgató kollekció szeptember 16-án landolt a brit üzletekben- írja a Time Out. Így már a brit piacon is elérhető az ikonikus sárga-kék logózott tornacipő, amelynek az ára 12,99 font, azaz 5300 forint.
Kapható még bevásárlótáska 0,99 fontért, azaz alig több mint 400 forintért, zokni 1,99 fontért, azaz 600 forintért és férfi úszónadrág is, amelynek az ára 4,99 font, azaz több mint 2 ezer forint.
A Lidl saját márkás ruhakollekciójának darabjai között megjelent már többek között a cég logójával ellátott cipő, póló, papucs, zokni és leggings. Ehhez a sorhoz csatlakozott decemberben a brit piacon a Lidl-logóval ellátott karácsonyi pulóver is. A cég logója mellett karácsonyi motívumokkal díszített pulóverek a boltlánc 2020-as karácsonyi reklámfilmjében is szerepeltek.
Lépett a konkurencia is
A Lidl tréfája olyannyira bejött, hogy azóta az egyik nagy rivális, az Aldi is lépett: a cég ugyanis saját márkás, Aldi logóval ellátott ruházati termékeket dobott piacra tavasszal. Többek között Aldi logóval ellátott kapucnis pulóverekkel, zoknikkal és pólókkal találkozhattak a vásárlók a brit üzletekben.
Az Aldi akkor azt mondta, hogy a cég már régóta kínál saját márkás ruházati cikkeket a vásárlóknak, de az Aldimania-vonallal merészkednek először a szabadidő-ruházat területére. A termékek a Specialbuys-program keretében voltak kaphatóak, és csak bizonyos mennyiségben voltak elérhetőek boltokban a ruházati cikkek.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló