Az ügy még 2021-re nyúlik vissza, amikor az egyik vásárló, Jenale Nielsen megvette a Disney Dream Key nevű bérletét 1400 dollárért, ami elvileg korlátlan belépést biztosít Disneyland-be. Még azokon a napokon is, amikor a vidámparkban lévő tömeg miatt időlegesen korlátozzák a belépők számát.
Ugyanakkor a koronavírusra hivatkozva Disneyland elkezdett bevezetni egy előzetes foglalási rendszert, hogy biztonsági szempontokból korlátozza a parkba látogatók számát. Az újonnan hozott szabályt egyúttal a bérlettulajdonosokra is kiterjesztették, akik így valóban rendszeresen kiszorultak a vidámparkból, köztük Jenale Nielsen, aki dühében perrel fenyegette meg a céget.
Hogy a Disney elkerülje a 9,5 millió dolláros pert, végül peren kívüli megegyezés keretében 5000 dollár „fájdalomdíjat” fizetett Jenale Nielsennek. A többi vásárlónak, akik szintén kiváltották a Dream Key bérletet 2021-ben, fejenként 67,41 dollárt fizetett a Disney, ami kevesebb, mint egy napi belépő ára.
Miközben a megállapodásnak része az is, hogy az érintettek csak akkor kapják meg ezt a 25 ezer forint körüli összeget, amennyiben nem perelik a Disney-t.
A Disney máig tagadja, hogy a pandémai idején hibázott volna korlátozási lépéseivel és akkori bérletpolitikájával, ám mára számos változást hajtott végre éves bérletrendszerén: többek között megváltoztatta a Magic Key egyes szintjeit, és a bérletre vonatkozó szabályozásban tisztázta, hogy annak használata a mindenkori foglaltság függvénye.
Mélyen a zsebébe nyúl Miki egér: megújulnak a Disney-parkok
A mellékelt ábra szerint a Disney milliárdokat költ vidámparkjai megújítására, hogy azok többek között új látványosságokkal bővülhessenek. A szórakoztatóipari konszern több mint 55 milliárd eurót tervez befektetni a következő tíz évben a Disneyland-ok fejlesztésébe.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót