A lap szerint a tények napvilágra kerülése hiteltelenítheti Trump igyekezetét, aki azzal vádolja Joe Biden demokrata elnökjelöltet, hogy túl enyhe irányvonalat képvisel Kínával szemben - írta az MTI nyomán az Infostart.hu.
Az elnök adónyilvántartásának elemzéséből kiderült, hogy Trump rendelkezik egy kínai bankszámlával, amely azért nem szerepelt nyilvános pénzügyi beszámolójában, mert a Trump International Hotels Management cég nevén van.
Kapcsolódó
Trump még elnökké választása előtt nyitott irodát Kínában abban a reményben, hogy terjeszkedhet az ottani ingatlanpiacon. Az irodát elnöksége alatt is fenntartotta, és közben igyekezett megállapodást kötni egy fontos kínai állami vállalattal.
Alan Garten, a Trump-csoport ügyvédje szerint a számlát kizárólag adófizetés céljából nyitották.
A napilap korábban beszámolt róla, hogy Trump csak öt évben fizetett adót 2000-2015 között, mert a fennmaradó tíz évben cégei papíron több veszteséget termeltek, mint hasznot. Elnökké választása, illetve hivatali ideje első évében mindössze 750 dollár (körülbelül 230 ezer forint) adót fizetett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!