Nyolc perccel a csütörtöki texasi újraindítás után szétesett és megsemmisült a SpaceX amerikai űrvállalat Starship rakétája az űrben, ami miatt a Mexikói-öböl felett közlekedő légitársaságok kénytelenek voltak módosítani az irányt, hogy elkerüljék az ütközést a lezuhanó törmelékkel. A közelmúltban több repülőjárat indulását el kellet halasztani a kaliforniai vállalat rakétáiból lehulló törmelékek miatt.
A rakéta széthullása előtt néhány perccel az első, sikertelen indításnál az indítotorony mechanikus karjai elkapták a visszatérő hordozórakétát. Azonban nem tartott sokáig az öröm, az újraindítást követően a Starship nevű űreszköz a darabjaira esett – írja az Euronews.
Elon Musk cége közölte: elvesztette a kapcsolatot az űrhajóval, miután a hajtóművek egyenként leálltak, majd robbanás történt a fedélzeten. Az előzetes értékelés szerint a hibát a folyékony oxigén-üzemanyag belső szivárgása okozta, amely túlnyomáshoz vezetett.
Orbán és Trump közös űrtechnológiai terveket dédelgetnek
Amellett, hogy indul a magyar műholdgyártás 2026-tól, már további célokat is kitűztek, amikor Donald Trump Mar-a-Lago-i birtokán fogadta Orbán Viktort és Szijjártó Pétert, akik Elon Muskkal is egyeztettek. A 4iG szerint merőben új fejezet közeleg a magyar-amerikai innováció színterén.A részletekről ITT olvashat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót