Kedd este a Facebook anyavállalata, a Meta folytatta az amerikai nagyvállalatok negyedéves gyorsjelentési szezonját. Bár a cég rengeteg pénzt keresett, részvényeinek ára 17 százalékot zuhant a bejelentést követően. Az árfolyammozgással a vállalat piaci értéke mintegy 200 milliárd dollárral csökkent.
A bevételek rendben voltak
A Meta jelentése alapján 36,5 milliárd dollár bevételt hozott össze az elmúlt negyedévben, aminek szinte teljes egésze hirdetésekből származott. A vállalat adózás utáni eredménye 12,4 milliárd dollár volt, ez részvényenként 4,71 dolláros nyereségnek felel meg. Mark Zuckerberg cége mindkét mutatóban felülmúlta az elemzők várakozását, akik 36,2 milliárd dolláros bevétel mellett 4,36 dolláros részvényenkénti nyereségre számítottak.
Kapcsolódó
A Meta ráadásul tovább tudta növelni felhasználóbázisát, a jelentés szerint az elmúlt negyedévben a napi aktív felhasználóinak száma meghaladta a 3,24 milliárd főt. Ez azt jelenti, hogy a Föld lakosságának 40 százaléka napi szinten használ a vállalat által birtokolt alkalmazásokat (Facebook, Instagram, Messenger, WhatsApp).
Hol a gond?
A Meta a következő negyedévre a vártnál valamelyest alacsonyabb, fél millió dollárral kevesebb bevétellel számol, ez azonban nem tűnik jelentősnek egy olyan vállalat esetén, aminek éves bevétele 150 milliárd dollár környékén mozog. Eközben Zuckerbergék nagyobb kiadásokkal is számolnak, a korábban jelzett 96,5 milliárd dollár helyett 97,5 milliárd dolláros költségekre számítanak az év egészét figyelembe véve.
A megnövekedett kiadások természetesen a mesterséges intelligencia fejlesztéshez kapcsolódnak, amit a jövőben még erőteljesebben igyekeznek majd monetizálni Zuckerberg szerint. Az ehhez kapcsolódó új termékek megjelenésére azonban még várni kell, részben ennek is volt köszönhető az árfolyam bezuhanása.
Feje tetejére állt a tőzsde
A piac reakciója kissé eltúlzottnak tűnik. A Meta az előző negyedévben a vártnál jobban teljesített, bevételei és felhasználóbázisa is növekedett az előző időszakhoz képest, a következő negyedéves előrejelzéseik pedig csak minimálisan voltak gyengébbek a vártnál, így a részvények 17 százalékos bezuhanása indokolatlannak tűnik. Ráadásul a mesterséges intelligencia fejlesztésekhez kapcsolódó kiadásaik nagy része olyan vállalatok zsebében landol majd, mint az Nvidia, vagy a Super Micro Computer, amelyek árfolyama szintén esett néhány százalékot a Meta jelentését követően.
Ezzel szemben a Tesla keddi gyorsjelentésének pénzügyi adatai messze alulmúlták a várakozásokat, a cég papírjainak értéke mégis mintegy 10 százalékot emelkedett.
Nincs jól a Boeing
Fokozódnak a vezető repülőgépgyártó vállalat problémái. Bár a vállalat a vártnál magasabb bevételt, 16,6 milliárd dollárt ért el az elmúlt három hónap alatt, mégis veszteséggel zárta az első negyedévet. A cég részvényenként 1,13 dollár veszteséget termelt, és annyi készpénzt égetett el, amire az elmúlt négy évben nem volt példa. A vállalat ráadásul hatalmas adósságot görget maga előtt, és ha ez még mind nem lett volna elég, a Moody’s hitelminősítő cég is leminősítette a Boeinget. A hírek hatására a részvények árfolyama tovább zuhant és egy éves mélyponton jár.
Hasít a Ford
Szintén szerdán jelentett a Ford, amely a várakozásokhoz képest 3 milliárddal nagyobb, összesen 43 milliárd dolláros bevétel ért el. Az autógyártó részvényenkénti nyeresége is jobb lett a várakozásoknál a maga 0,49 dolláros értékével.
Az IBM is jól keresett, 14,5 milliárd dolláros bevételen részvényenként 1,68 dollár nyereséget hozott össze.
Érkezik a Microsoft és a Google
Csütörtökön tőzsdezárás után teszi közzé gyorsjelentését a Microsoft, valamint a Google anyavállalata, az Alphabet. A két techóriás mellett a gyógyszergyártó Merck, a nemrég hatalmas veszteséget jelentő Intel, valamint az építőipari és bányászati eszközöket gyártó Caterpillar jelentéseit érdemes majd figyelemmel követni. A hetet pénteken a legnagyobb olajvállalatok jelentései zárják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!