A 13. kerületi, Népfürdő utcai székházát újítja fel az Erste Bank, az Európa Tornyot, melyet ezentúl Erste Toronynak hívnak majd. A rekonstrukció átfogó és mindenre kiterjedő lesz.
A Magyar Építők felidézi, hogy a 30 ezer négyzetméter összalapterületű irodaházat 2006-ban adták át, 2019-ben pedig egyszer már átesett egy kisebb felújításon, amikor az irodaház új, egységes belső dizájnt kapott.
Kapcsolódó
A felújítás tervezési folyamatát 2025-ben kezdik el, az engedélyeztetés várhatóan 2026-ban történik meg. Mivel az átépítést szintről szintre végzik majd, így várhatóan a dolgozóknak sem kell az épületet elhagyniuk a munkálatok 2028-as befejezéséig.
Amellett, hogy a gépészet teljesen ás átfogóan megújul, a belső terek ismét megújulnak. A mindennapi működést pedig még jobban támogatja a tervezett funkcionális kialakítás.
Meglepőt mondott a forintgyengülésről az Erste
A mostani forintgyengüléssel helyére került a forint az Erste elemzői szerint. A bank a jövő évre ugyanakkor a kormányzatnál jóval alacsonyabb, 2 százalékos növekedést vár, álláspontjuk szerint a 2025-ben átadott nagyberuházások csak 2026-tól járulnak majd hozzá érdemben a növekedéshez, de itt komoly kérdés a kapacitáskihasználtság.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban