A svájci vállalat közölte, hogy 2023-ban rekordértékesítésre számít, amit a kínai turisták újrakezdődő utazásai lendítenek fel. „A vállalatvezetés 2023-ban minden régióban és szegmensben erős forgalomnövekedésre számít” – közölte a Swatch, megjegyezve, hogy a fogyasztás gyorsan helyreállt Hongkongban és Makaón, valamint Kínában, miután a járványügyi korlátozásokat feloldották.
Emellett az utazási korlátozások feloldása Kínában újjáéleszti az eladásokat a turisztikai célpontokban. A januári értékesítési növekedés Kínában megerősítette a cég várakozását, hogy 2023-ban rekordévet céloz meg. A kilátások 2021 júliusa óta a legmagasabb szintre juttatták a Swatch részvényeit. Az ágazat fókusza ismét Kínára helyeződik át, abban a reményben, hogy az ottani felső kategóriás vásárlók ismét a dizájner árucikkekre költenek majd.
Van ok a bizakodásra
A Swatch 2022-es teljes árbevétele 2,5 százalékkal 7,5 milliárd svájci frankra (2970 milliárd forint) nőtt. A nettó nyereség pedig 6,3 százalékkal 823 millió frankra (325 milliárd forint) növekedett. A vállalat nem érte el azt a célt, hogy változatlan devizanemben mérve kétszámjegyű százalékkal növelje eladásait, de a Bernstein elemzője, Luca Solca szerint Nick Hayek vezérigazgató optimizmusára ezúttal is jó ok van.
Néhány elemző viszont továbbra is óvatos maradt. „Ahhoz, hogy a Swatch Group elérje a 2014-es rekord értékesítési számot, 16 százalékos növekedésre lenne szükség 2023-ban. Helyi valutában ez akár 19 százalékos növekedést is jelentene. Ahogy James Bond mondaná, »soha többé ne mondd, hogy soha«, de szerintem a környezetnek jelentősen javulnia kellene ahhoz, hogy ezt a számot elérjük” – mondta Patrik Schwendimann a Zuercher Kantonalbank szakértője.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre
