A kínai állami vállalatok adóssága magasabb mint bármely más hitelminősítői besorolás alatt álló országban, és az ebből származó kockázatok kezelésének az elmulasztása akadályozhatja a növekedést, csökkentheti a hitelezési hajlandóságot és végső soron az állami támogatások növelését kényszerítheti ki. A kínai állami vállalatok adósságállománya a GDP 115 százalékát teszi ki, messze felülmúlva olyan országokét is, mint például Japán, vagy Dél-Korea, ahol szintén jelentős súlya van az állami szektornak. Japánban az állami vállalatok GDP-arányos adósságállománya 31 százalék, Dél-Koreában pedig 28,9 százalék.

"A nagy és egyre növekvő kintlévőségek főleg olyan időkben, amikor a nyereségesség is csökken, mint most is, megterhelik a bankok mérlegét és így előbb, vagy utóbb, de elkerülhetetlenné teszik az állami beavatkozást".

A tőzsdén jegyzett kínai állami vállalatok közül a leginkább eladósodottak idegentőke-bevonási arányának kezelhető szintre csökkentéséhez 2,7 ezer milliárd jüan (414 milliárd dollár) tőkeemelésre lenne szükség. A tőzsdén nem jegyzett állami vállalatokkal együtt a tőkebevonási igény a GDP 20-25 százalékára is rúghat. A túlzott eladósodottság csökkentésére bevezetni tervezett adósság-részvény konverzió csak a kockázatokat helyezné át a vállalati szektorból a pénzügyi szektor vállára, de semmivel nem járulna hozzá egy esetleges pénzügyi válság elhárításához.

A tervezett adósság-részvény csere jelent megoldást arra a problémára, amit az egész gazdaságot terhelő pénzügyi stressz és a folyamatosan csökkenő nyereségesség együttes jelentkezése teremt. A Moody's a reformok körül kialakult bizonytalanságokra, a növekvő adósságállományra is zsugorodó devizatartalékra hivatkozva márciusban fokozta le Kína Aa3 szuverén adósbesorolásának kilátását stabilról negatívra.

A függő kötelezettségek kordában tartásának elengedhetetlen előfeltétele az állami szektor reformja. Az idegentőke-bevonási arány növekedése a romló nyereségességgel párosulva csak a nem teljesítő hitelek állományát duzzasztaná fel, ami viszont tőkeemelést tenne szükségessé a bankoknál.