A cég csütörtökön azt közölte, hogy a március végével záródott pénzügyi utolsó negyedévében az adózott eredménye 260 millió dollár volt, nagyobb a szakértői várakozások átlagában szerepelt 204,7 millió dollárnál.
A hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) világelső gyártójának a bevétele 48 százalékkal, 15,63 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 10,58 milliárd dollárról. Szakértők kevésbé javuló adatra, 14,33 milliárd dollárra számítottak.
Az amerikai Gartner piackutató cég kimutatása szerint az idei első negyedévben 32 százalékkal nőtt a személyi számítógépek értékesítése a világon.
A piacvezető az eladásokban az első negyedévben is a Lenovo volt 17,548 millió, az egy évvel korábbinál 42,3 százalékkal több személyi számítógép értékesítésével. Piaci részesedését pedig 25,1 százalékra növelte 23,3 százalékról. A Lenovo jórészt annak köszönhette eladásainak messze a piaci átlag feletti növekedését, hogy alkatrészeinek nagy részét “házon belül” gyártja, így nem volt annyira kitéve a félvezető áramkörök hiányának, mint a többi gyártó.
A rangsorban a második a HP volt az első negyedévben, piaci részesedése 21 százalékról 21,4 százalékra nőtt, míg a harmadik helyen álló Dell piaci részesedése 16,5 százalékra csökkent 19,3 százalékról.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt