Ha Szerbia kormánya megtiltotta a lítium kitermelését Jadarban, akkor azt Valjevóban, Jagodinában, Rekovacban és Szerbia bármely más részén is be kellene tiltani - idézi a vajdasági Szabad Magyar Szó a bányászkodás ellen tiltakozó a Kreni promeni kezdeményezés vezetőjét, Savo Manojlovicot.
A tudósok egyértelműen kijelentették, hogy a bór és a lítium környezeti szempontból fenntartható kitermelése nem lehetséges, tehát ha ezért tiltják ki az országból a Rio Tintót, akkor minden más vállalatot is ki kell tiltani – tette hozzá.
Az Euro Lithium vállalat ugyanazt csinálja, mint a Rio Tinto Jadarban, és ugyanezt láthatjuk Kragujevacon, amelynek közelében a Balkan Mining and Minerals Corporation már vizsgálatokat végez a lítium és a bór kibányászásával kapcsolatban. Ha a Rio Tintónak mennie kell, akkor más vállalatoknak is menniük kell, ez felelne meg a törvény előtti egyenlőség és a jogállamiság követelményének.
A környezetvédelmi tüntetésekről azt mondta, hogy az emberek már kétségbeesésből jönnek el egy-egy ilyen rendezvényre. Olyan emberekről van szó, akik otthon hagyják családjukat, jószágaikat, földjeiket, és Belgrádba jönnek, mert az állam képviselői veszélyeztetik alapvető jogaikat. Az állam a környezetkárosító projektekkel kitelepülésre kényszeríti ezen vidékek lakosait. A mostanra valamilyen módon már védetté vált Jadar-völgy lakói is jelen lesznek a tiltakozásokon, mert nem akarják feladni a harcot, amíg a lítiumkitermelés kérdése meg nem oldódik egész Szerbiában.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni