Az 1,8 milliárd zloty (144,6 milliárd forint) értékű hitelt a lengyel állami fejlesztési alap (PFR) fogja nyújtani. A PFR elnöke, Pawel Borys a Twitteren megírta: a hitelszerződést a LOT-tal még a héten aláírják. Az első, 900 millió zloty (72,2 milliárd forint) értékű részletet az év végéig folyósítják, szerdán e célból hétéves lejáratú kötvényeket bocsátanak ki.
A lengyel állami vagyonkezelő tárca közölte: a LOT arra kötelezte magát, hogy hat éven belül törleszti vissza a PFR-től felvett hitel nagy részét, kamattal együtt.
Kapcsolódó
Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes, az állami vagyonért felelős miniszter szerint az 1,1 milliárd zloty (90,4 milliárd forint) értékű tőkeinjekcióból is álló támogatási csomag lehetővé teszi a LOT további működését a világjárvány idején, és hozzájárul több ezer munkahely megőrzéséhez. Sasin rámutatott: a járvány miatt a légiközlekedés világszerte "a történelmileg legnagyobb válsággal szembesül", az ilyen eredetű problémákkal küzdő LOT megmaradása és a járvány utáni további fejlődése "óriási jelentőséggel bír" az egész lengyel gazdaság számára.
Sasin már tavasszal kilátásba helyezte, hogy a járvány előtt dinamikusan fejlődő légitársaság jelentős állami támogatást kap, a projekt eddig az Európai Bizottság jóváhagyására várt.
A LOT a járvány okozta válság kapcsán nem hajtott végre jelentős elbocsátásokat, elfogadta viszont a költségoptimalizálást célzó intézkedéseket, csökkentette a pilóták és az utaskísérők fizetését. Április közepén a LOT tulajdonosi jogait gyakorló PGL csoport kénytelen volt lemondani a német Condor szabadidős légitársaság korábban tervezett beszerzéséről.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet