A madarak és a szélturbinák konfliktusa lényegében az utóbbiak 1990-es években kezdődő drasztikus volumenű terjedése óta létezik. Leginkább úgy, hogy a szélerőművek kárt tesznek, vagy akár meg is ölik az arra repülő, a lapátokba ütköző állatokat. Tanulmányok készültek az elmúlt évtizedekben a jelenségről, és bár a madarak halálozását soha nem lehet figyelmen kívül hagyni, a bizonyíthatóan legfeljebb 1-2 madár/turbina/év meglehetősen alacsony arány (például az ember egyéb természeti beavatkozásaihoz viszonyítva).

A szélerőművek száma, mérete és kiterjedése azonban a világban folyamatosan és drasztikusan nő, így a téma mindig a felszínen marad. Különösen éles vita tud kialakulni ez ügyben akkor, ha védett állatokról van szó, de az is igaz, hogy régóta általános elvárás, hogy már a szélfarmok tervezése és engedélyezése során is számos olyan tételt és körülményt be kell kalkulálni, amely az adott területen élő, ott előforduló madarakhoz (vadon élő állatokhoz) kapcsolódik.

Így került be az a természetvédelmi regula, hogy a védett fajok életkörülményeit is védeni kell, hogy a szélfarmok nem épülhetnek például vonulási útvonalak közelébe, illetve: hogy a tornyok és lapátok működési helyszínéül kiszemelt területekről alapos élővilág-térképpel is rendelkezni kell. Számos más kikötés is van - hasonlóképpen szigorú madárvédelmi előírások vonatkoznak a repterek működésére, de a nagy, egybefüggő üvegfelülettel burkolt épületek üzemeltetőire is. Ezzel együtt fontos, hogy a vadon élő állatokra gyakorolt hatásokat a szélerőművek tervezése, építése és üzemeltetése során figyelembe vegyék. Már csak a technológia globális méretű, gyors fejlődése és elterjedése miatt is.

A probléma nagyságának valós felmérésére és a megoldások kutatására évek óta zajlanak vizsgálatok, és ma már annál jóval kifinomultabb megoldások is bizonyítást nyertek, minthogy a madarakat adott esetben el kell költöztetni a lakóhelyükről a szélerőművek - és az áramtermelés érdekében. Ilyen megoldással álltak elő a Norvég Természetkutató Intézet (Norsk institutt for naturforskning, NINA) kutatói tavaly nyáron, amikor a 150 MW termelési kapacitású, szárazföldi Smola szélfarmon végzett több éves adatgyűjtés és adatelemzés, illetve tesztelés eredményeként arra jutottak, hogy ha a turbinalapátok egyikét (a három közül) feketére festik, akkor e kontrasztfestés önmagában több mint kétharmadával (72 százalékkal) csökkenteni tudja az ütközésben megsérülő vagy elpusztuló madarak számát.

Miért nem látják a madarak a lapátokat?

A norvég tudósok szerint a szélturbina lapátjainak ütköző madarak az emberi fogalmak szerint  "nem jól látják" a rotort. A legvalószínűbb feltételezés az, hogy a forgó fehér pengéket - melyeknek hossza meghaladhatja a 100 métert, és a lapárvégeken mérhető maximális sebesség elérheti 300 km/órát is - szintén általában gyorsan repülő madarak nem mozgó tárgyként érzékelik és azonosítják. Hanem valamiféle elmosódott, elmaszatolódott tárgynak, ami viszont (szerintük) nem mozog - így valószínűsítve az ütközést. Ezek csökkentésére ezért lehet jó megoldás, ha az átfestett egy-egy rotorlapát afféle megerősítő-figyelemfelhívó vizuális jelzésként szolgálhat, mert így a madaraknak megfelelő időben adhat lehetőséget a kitérő manőverre.

Az új megoldás azonban első nekifutásra képes volt még a norvég megoldásnál is jelentősebb madár-baleseti aránycsökkenést produkálni. Ehhez a fekete festéknél jóval többre volt szükség: egy olyan kameratorony rendszerre (illetve az arra fejlesztett analitikai és szoftverrendszerre), mely a szélturbinák vezérléséhez kapcsolódva reagál a környezetében felbukkanó madarakra.

Az IdentiFlight madárérzékelő rendszer ötvözi a mesterséges intelligenciát a nagy pontosságú optikai technológiával a sasok és más védett madárfajok felderítésére. A cég küldetésének tekinti, hogy csökkenthető legyen a szélerőműves fejlesztőkre és üzemeltetőkre nehezedő nyomást az ügyben, hogy az építményeik, a forgó szélturbina lapátok védett állatfajok életét veszélyeztethetik. Egy olyan kifinomult rendszert építettek, mely nem csak az ütközések valószínűségét csökkenti minimálisra - például azáltal, hogy akár több turbina működésének korlátozását is megteheti a szélerőmű vezérlőrendszerein keresztül, ha úgy észleli, hogy a madarak repülési útvonala miatt az állatok ütközésveszélyben vannak kitéve. Hanem még a szélturbinák építése és installálása előtt pontosan számszerűsíteni képes a terület madáraktivitását.

Az optikai felismerést és a gépi tanulási technológiákat ötvöző madárvédelmi rendszert élesben egyből nehéz körülmények közt tesztelték: a Duke Energy 2010 óta működő Top of the World Windpower nevű, 200 MW-os szélerőmű parkjába, Wyomingba. Az eredmény: 82 százalékos hatékonyságjavulás. A mérésekről, a módszertani és a kutatási eredményekről a Journal of Applied Ecologyban hosszú értekezés jelent meg, de a rendszerrel az Amerikai Szél és Vadvédelmi Intézet (American Wind and Wildlife Institute, AWWI) is tesztelt - ők 96 százalékos hatékonyságot mértek.

Az AWWI kifejezetten úgy véli, hogy a technológiai fejlődés még tovább növelheti az IdentiFlight hasznosságát. A rendszer az adatbázisban jelenleg 47 millió felvétel van a védett fajokról, melyet felhasználva folyamatosan képesek jobb reagálásokra - úgy is, hogy minimálisra csökkentik a szélerőmű termelési veszteségét.