A cseh RegioJet magánvasút korábban azt jelentette be, hogy június 14-től beveszi a menetrendjébe a Prága-Bécs-Budapest járatot. A hazai partner is magáncég lesz, ezzel megvalósulhat az első magyarországi magánvasúti szolgáltatás.
A lépést azonban el kell halasztani a járvány és az egyes államok által elfogadott általános utazási tilalmak miatt - tudta meg a napilap Ales Ondrujtól, a RegioJet szóvivőjétől.
A magánvasúti társaságnál a korlátozások teljes megszüntetését várják, amint ez megtörténik, megkezdik a Prága-Bécs vonataik újbóli megnyitásának folyamatát, amely az első lépés, hogy a Budapestre közlekedő járatokat üzemeltessék. Az Iho.hu úgy tudja, hogy a tervek szerint egyelőre csak egy járatpárt indítanak el, ami 5.20-kor indul Prágából, fél tíz körül lesz Bécsben és 12 óra tájt érkezik a Déli pályaudvarra. A párja 15.45-kor indul vissza Budapestről úgy, hogy Bécsen keresztül késő este, 22.45-re Prágába érkezzen.
Az ígéretek szerint a lehető legolcsóbb jegyekkel várják majd az utasokat a RegioJet vonatán. A vonatokon három komfortszint van: a megrendelők az ülőhelyüket a standard, a relax- és a businessosztályra válthatják meg. Minden utasnak jár a helyfoglalás, kávé vagy tea, napilapok széles választéka és a fedélzeti szórakoztató portál. Magyarországon a belföldi forgalomban a vonatok nem vehetők igénybe, a magyar jogszabályi környezet sajátosságai miatt csak nemzetközi utazáshoz lehet majd jegyet váltani.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló