Eddig semmi kézzelfogható nyoma a legismertebb orosz kiskereskedelmi láncnak Magyarországon, holott kis híján egy éve harangozták be, hogy a piacihoz képest 20 százalékkal kurtább árakkal operáló Mere terjeszkedhet hazánkban is.
Az ígért boltnyitási határidő leteltére világított rá a Vg.hu, amely kiderítette, mit lehet tudni az olcsóságáról híres, oroszországi kereskedelmi lánc feltételezett érkezéséről.
Felidézték, a magyar sajtóban tavaly áprilisban söpört végig a hír, miszerint az orosz diszkont képviselői e-mailt írtak a potenciális partnereiknek, amelyben tényként említették a Mere belépését a magyar piacra. Még az Aldi-Lidl párosa alkotta dominancia megtörése is felmerült.
A tervek úgy szóltak, hogy 2025 első feléig húsz üzletet nyitnak Budapesten és az agglomerációban, három éven belül pedig már kétszáz bolttal fognak rendelkezni, ráadásul 700 millió eurós forgalmat vártak.
Ám ehhez képest most a portál
nem sok olyan nyomra bukkant, ami a boltnyitásra utalna.
Megkeresésükre a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal azt írta, a Mere hazai leányvállalata, a TS Retail Kft. boltépítéshez szükséges engedélyezési kérelmet nem nyújtott be.
Mindenesetre a lap szerint ezzel együtt sem lehet azt kijelenteni, hogy a fapados orosz üzletlánc nem jön Magyarországra, noha
annyi biztosan elmondható, hogy a Mere mostanra legalább négyszer már kifutott a magyarországi terjeszkedés határidejéből.
Olybá tűnik, a titokzatos eljövetel még várat magára, ami a Mere hazai jelenlétét illeti: könnyen lehet, hogy potenciális vásárlói tömegekben keltett csalódást, hiszen portékáit rendkívül nyomott árakon kínálja vevőinek a krasznojarszki székhelyű boltlánc.
Félmilliós fizetéssel kecsegtet az orosz fapados diszkont
Az elszabadult élelmiszerárak mellett csábítóan hangzik a beígért húsz százalékkal olcsóbb vásárlás lehetősége. Az elmúlt időszakban felröppent hírek szerint ugyanis ezzel kecsegtet egy orosz tulajdonú kereskedelmi lánc, a Mere. A „fapados Aldi” néven elhíresült vállalat állítólag jócskán alámehet versenytársai árainak. Részletek.Maga a Mere egyébként kevésbé kényelmes, hiszen a megközelítése egyértelműen autós közlekedést feltételez, de előny, hogy akár harmadával is olcsóbb lehet, miután az árrését a szokásos 45–60 százalékos kiskereskedelmi szinthez képest 15 százalékon tartja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!