A július közepe óta tartó árfolyamcsökkenés több milliárd dollárt faragott le a Zepbound és a Wegovy gyártók piaci értékéből, csökkentve ezzel az ágazati versenytársakhoz képest elért éves teljesítményüket.
A Pfizer, a Roche Holding és az AstraZeneca közelmúltbeli pozitívabb kilátásai után pedig nagy a nyomás, hogy ők is kövessék a példájukat.
Az elemzők szerint a Novo Nordisk Wegovy és Ozempic nevű gyógyszerei együttesen több mint 27 milliárd dollár forgalmat termelhetnek idén – írja a Bloomberg.
Ugyan a két vállalat részvényei a piac nagyrészével együtt csökkentek, még mindig jelentős felárral kereskednek a szektor többi részéhez képest. Sok elemző és befektető számára azonban indokoltnak tűnnek az értékelések, mivel a súlycsökkentő gyógyszerek más kockázatokat, többek között a szívbetegségeket is enyhíthetik.
A befektetők a vállalatoktól iránymutatást fognak kérni a gyógyszerek ellátási kilátásairól és az esetleges további kínálat értékesítésre gyakorolt hatásáról is. Egy időre hiány volt a készítményekből az Egyesült Államokban, ám az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal pénteken közölte, hogy ismét elérhetőek.
A részvényeseket az is feszültségben tartja, hogy továbbra is versenyben vannak a rivális súlycsökkentő gyógyszerek fejlesztői, hogy beléphessenek a fogyókúrás készítmények piacára. A Goldman Sachs csoport előrejelzése szerint ez a piac 2030-ra már a 130 milliárd dolláros értéket is elérheti.
Kérdőre vonhatják a céget, miután létfontosságú inzulint von ki a piacról
Az amerikai szenátus demokrata párti segítői kedden találkoznak a Novo Nordisk vezetőivel, hogy megvitassák a Levemir eltűnését az Egyesült Államokból. A dán cég szóvivője a Reutersnek tagadta, hogy a Wegovy és az Ozempic sikere állna a háttérben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!