A svájci rendőrség számolt be róla, hogy körülbelül 230 liternyi gin tűnt el a Boden-tó fenekéről. A Fishgroup nevű svájci rendezvényszervező cég ugyanis minden évben elkészíti limitált kiadású ginjét, és az egyedi aromatizációs eljárás részeként a szeszes italt egy konténerben száz napra a Svájc, Németország és Ausztria határán fekvő Boden-tó aljára eresztik, ahol az ital állítólag különleges aromát kap.

A 800 kilogrammos acélkonténert múlt héten akarták kiemeli a vízből, a búvárok azonban csak a tároló hűlt helyét találták a tó fenekén.

Érthetetlen számunkra, hogy ilyesmi megtörténik, és, hogy vannak olyan arcátlan alakok, akik képesek ilyet megtenni

– írta honlapján a megrövidített cég. A rendőrség megerősítette, hogy a cég panaszt nyújtott be, ezt követően pedig hatósági búvárok érkeztek a helyszínre.

A Fishgroup hangsúlyozta, hogy az elkövetők vélhetően alaposan kidolgozott tervvel és speciális eszközökkel dolgoztak, hiszen képesek voltak a közel egy tonnás konténert észrevétlenül elmozdítani.

Az elzabrált aromatizált gin üvegenként 99 svájci frankot (41 ezer forint) ér,

nagy részét ráadásul a cég már előzetesen értékesítette.