Már néhány órával az amerikai Orbital Sciences teherszállító rakétájának felrobbanása után megjelent az első Twitter-bejegyzés, amely felhívta a figyelmet arra, hogy az űrhajóba ősöreg szovjet hajtóműveket szereltek be. Az ügy rámutat arra, hogy az amerikai űripar milyen erősen támaszkodik az orosz technológiára - írja háttérelemzésében a Moscow Times.

Függetlenül az orosz hajtóművet és ukrán alkatrészeket is tartalmazó amerikai Antares rakéta katasztrófájától a két ország kölcsönös függősége - ami az ádáz hidegháborús űrverseny öröksége - nem fog lazulni. Erre James Oberg a NASA korábbi mérnöke hívta fel az orosz hírportál figyelmét. Mint mondta: a szörnyülködés és az asztalcsapdosás után végül mindenki lehiggad, és megpróbálja kivenni a maga anyagi hasznát a technológiai összefonódásból.

A matuzsálem

A katasztrófa főszereplője, az NK-33-as rakétahajtómű a legjobb példája a kölcsönös függőségnek, annak, hogy széles e világon két ország képes egymás számára komolyan vehető űrtechnikát szállítani: az USA és Oroszország. Mint az említett Twitter-üzenetből is kiderült, az Anteres hordozórakétában nem orosz tervek alapján összeszerelt hajtóművet használtak fel, hanem effektíve a hatvanas években a Szovjetunióban épült NK-33-as rakétamotorokat.

Oberg úgy véli, hogy miután jót méltatlankodtunk ezen a tényen, érdemes kicsit belemenni a részletekbe. Az NK-33-ashoz hasonló hajtóművek technológiája csak kicsit javult az elmúlt évtizedekben, nem annyit, hogy érdemes lenne ilyenek gyártásába fogni. Rendkívül gazdaságos döntés a magánűripari cégek részéről, ha ilyen motorokat vásárolnak. Már ha találnak a piacon használható terméket.

Így született

És ez esetben találhattak. A történet eleje az 1960-as évekre nyúlik vissza. A Szovjetunió versenybe akart szállni a Holdra szállás elsőségéért az Egyesült Államokkal, amihez létre kellett hoznia a NASA Saturn V hordozórakétájának ellenfelét. Egy nagy teherbírású, pestiesen szólva bikaerős hordozórakétát a hozzávaló rakétahajtóművekkel.

A többi technológiai órásprojektekhez hasonlóan ez is a túlburjánzó szovjet bürokrácián belüli heves lobbizással, sajátos versennyel indult azért, hogy mely állami cégek szállíthatják a rendszer elemeit. Mindegyiküknek megvolt a maga embere a projekt vezetői között. Az utóbbiak belső csatározásai végül odavezettek, hogy az N1 névre keresztelt hordozórakéta rakétamotorjait egy az ágazaton kívüli vállalattól, Nyikolaj Kuznyecov tervezőirodájától rendelték meg, amely ezt megelőzően csak repülőgép-hajtóműveket gyártott.

Így halt hamvába

Szergej Koroljov, a szovjet űrprogram zseniális atyja azt tervezte, hogy harminc NK-33-ast épít be a holdprogram hordozórakétájába, ám 1966-ban bekövetkezett halála után nem akadt más, aki össze tudta volna rakni a projektet a széteső részletekből. Az N1 építését végül - miután az egymást követő kísérleti indításokon négy hordozórakéta robbant fel - leállították.

A 200 megépült NK-33-as hajtóművet elraktározták. Oberg ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy nagyon jó munkát végeztek, akik az oroszul "konzervirovaty" névre keresztelt - leginkább lezsírozásként lefordítható - munkát elvégezték, ugyanis ez tette lehetővé a motorok felhasználását több évtizednyi szendergésük után.

Így támadt fel

A Szovjetunió összeomlását követő kaotikus privatizáció idején az orosz űrgazdaság cégei improvizált döntésekkel igyekeztek bevételeket szerezni. Megjelentek a nyugati piacokon, ahol meglepetést okoztak kiváló minőségű hardvereikkel, amelyeket - ágazati mércével mérve - fillérekért árultak. A Kunyecov-iroda bespejzolt NK-33-asai az 1990-es évek végén egy partnerszerződés keretében az Aerojet-Rocketdyne vállalathoz kerültek, amely felújította a motorokat, azzal a céllal, hogy értékesítse azokat az amerikai kereskedelmi űripar cégeinek.

Az egyik érdeklődő maga a Lockheed Martin volt, amely végül az NPO Energomash RD-180-as rakétahajtóműve mellett döntött. Ezt még ma is gyártják. Az NK-33-asok így parkolópályára kerültek, egészen 2010-ig, amikor az Orbital Sciences megvett előlük 20-at Antares rakétáihoz. Az Orbital beszállt a NASA űr-teherszállítási tenderébe, amelyben azért versenyeztek a cégek, hogy melyikük szállíthat ellátmányt a nemzetközi űrállomásra az amerikai űrsiklók kiesése után.

Oroszországban helyi lapértesülések szerint komoly tárgyalások folytak arról, hogy a Kuznyecov Szamarában lévő üzemében újrakezdik az NK-33-asok gyártását. Kormánykörökben felmerült, hogy felhasználhatnák azokat az ország jövőbeni űrmisszióiban. Miután ezekből az elképzelésekből nem lett semmi, Oberg szerint az Orbitalnak az Antares katasztrófája után minden bizonnyal új hajtómű után kell néznie.