Repülő taxival enyhítheti Róma a belvárosi zsúfoltságot. Azt szeretnék, ha a rendszer már 2024-ben működne, hogy a 2025-ös a vatikáni szentévre már bejáratott legyen – írja a Bloomberg.
A repülő taxik központi terminálja a Termini vasútállomásnál lesz, ahonnan így 20 perc lesz kiérni a Fiumicino reptérre. Ez az út most hagyományos taxival egy óra. Arról azonban egyelőre nem esett szó, mennyibe kerülhet majd egy út az újfajta közlekedési eszközzel.
Látogatók millióira számítunk a világ minden részéről a jubileumi évben, ez pedig remek alternatív utazási lehetőség lesz, és mérföldkő az infrastruktúrafejlesztésben – nyilatkozta Marco Troncone, a reptér-üzelemtető Aeroporti di Roma SpA vezérigazgatója.
Az Aeroporti di Roma és a repülőtereket, autópályákat üzemeltető Atlantia SpA tavaly októberben jelentette be, hogy megállapodott a Volocopter GmbH elektromos taxikat gyártó vállalattal. A német cég kétüléses járműve csütörtökön már ment is egy kört a Fiumicino reptér környékén, ez volt az első nyilvános tesztrepülése pilótával a fedélzeten.
Természetesen nem Olaszország az első állam, amely repülő taxik bevezetését fontolgatja, Franciaország is ugyanezt tervezi. Párizs azt szeretné, ha a 2024-es nyári olimpia idején már két útvonalon is ilyen járművek szállítanák az utasokat.
Az olasz projekt megvalósulásához viszont egyelőre olasz és európai hatósági jóváhagyásra is szükség van. Christian Bauer, a Volocopter vezérigazgatója pedig hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy 2024-re megszerezzék a kereskedelmi tanúsítványt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Tűz volt Rákosrendezőn, Karácsony Gergely is megszólalt

Zelenszkij megmutatná az ukrán halottakat Trumpnak, mielőbb utóbbi lepacsizna az oroszokkal
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Húsvéti kisokos – így alakul az ünnepek alatt a boltok és a piacok nyitvatartása
