Alexander Soros decemberben vette át a Nyílt Társadalom Alapítványok vezetését édesapjától, Soros Györgytől, valamint ő az egyetlen családtag a Soros Fund Management befektetési bizottságában, amely az alapítvány és a család pénzét felügyeli.
Alexander Soros a The Wall Street Journalnek elmondta, apjával hasonló a gondolkodásuk, de ő szeretne más ügyeket is felkarolni, például a szavazati jog és az abortuszjog támogatását, valamint a nemek közötti egyenlőséget.
Emellett továbbra is számíthatnak a segítségükre az amerikai baloldali politikusok.
Alexander Soros azt is elárulta, hogy jobban érdekli a politika, mint az apját, a közelmúltban a családi ügyek apropóján találkozott többek között a Biden-adminisztráció tisztviselőivel, a szenátusi többséget vezető Chuck Schumerrel, valamint Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel.
Az alapítvány új vezetőjét egyébként aggasztja annak esélye, hogy a korábbi republikánus elnök, Donald Trump 2024-ben visszatérhet a Fehér Házba.
Soros György alaposan bevásárolt Teslából
Egy sor „levert” részvénybe szállt be a világhírű befektető, Soros György, de például a Twitter- és a Zoom-részesedését elengedte. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni