A Universal és a DreamWorks első világháborús drámája volt az első, amelyik maga mögé utasította a bemutatása óta listavezető Star Wars: Skywalker korát.
Az űreposz legutóbbi folytatása ezen a hétvégén újabb 15 milliót adott észak-amerikai bevételéhez, mely 478 millióra rúg. Az Amerikán kívüli piacokról származó jegyárbevételekkel együtt globálisan már 989,6 millió dollárnál tart a távoli galaxis legújabb története - adta hírül az MTI.
Kapcsolódó
Az 1917-et kis számú moziban már karácsony napján bemutatták, ezen a hétvégén azonban 3434 hely tűzte műsorára. Eddigi észak-amerikai eredménye 39,22 millió dollár, ám mivel most kezdték el Amerikán túl is vetíteni, a külföldön szerzett több mint 21 millióval együtt már 60 millióra tett szert.
A már öt hete játszott Jumanji - A következő szint a harmadik helyre került a hétvégi 14 milliós jegyárbevételével, a film globálisan 671,1 milliónál jár.
A Paramount Mint egy főnök című vígjátéka 10 milliós hétvégével nyitott az észak-amerikai mozikban. A Tiffany Haddish, Rose Byrne és Salma Hayek főszereplésével forgatott film két barátnőről szól, akiknek közös kozmetikai cégét kiszemelte egy szépségipari óriás, az ajánlat pedig próbára teszi a barátságot. A filmet március 5-től vetítik a magyar mozik.
A negyedik és ötödik helyen a Mint egy főnök és a Warner Bros. drámája, a Just Mercy áll, melyet - az 1917-hez hasonlóan - már karácsonytól játszik néhány mozi, széles körben azonban ezen a hétvégén kezdték vetíteni Észak-Amerikában. Az utóbbira szintén 10 millió dollár értékben váltottak jegyet.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt