Az Apple egykori alapítóját, Steve Jobs-ot a mai napig nem véletlenül tartják számon igazi látnokként, aki a Macintosh számítógéptől kezdve az iPhone-ig szélesítette a technológiai horizontot és hozta el maga is a holnapot.
Egy újonnan közzétett, 1983-ban készült felvétel csak még inkább megerősíti az előbbi állítást, hogy Steve Jobs mindig is mennyire megelőzte a korát.
Kapcsolódó
A Steve Jobs Archívum legújabb digitális kiállítása eddig soha nem látott videofelvételeket bocsátott közre az Apple-alapító egyik 1983-as előadásáról, amely a Nemzetközi Design Konferencián hangzott el.
Ekkor a 28 éves Steve Jobs épp arról beszél, hogy miként látja a technológiai fejlődés jövőjét, továbbá olyan funkciókat ír le, amelyek hasonlítanak a mai AI-alapú chatbotokhoz.
A következő 50-100 évben egy olyan számítógépet képzelt el, amely képes lesz az ember „mögöttes szellemét, vagy mögöttes elveit, illetve a világ szemléletének bármely mögöttes módját” magába foglalni. A techguru akkor azt is hozzátette, hogy ez a bizonyos számítógép képes lenne olyan válaszokat generálni, mintha csak egy valós személy válaszolna.
Például ha megkérdezzük tőle, hogy mit válaszolt volna erre Arisztotelész, akkor a gép erre is tudna válaszolni – fogalmazott Steve Jobs, akinek jövőkoncepciójához négy évtizeddel később – a mellékelt ábra szerint - valóban felzárkózott a technológiai fejlődés, valamint a társadalom.
Levadásszák a mesterséges intelligencia kiszolgálóit
A befektetők látva a mesterséges intelligencia körüli felhajtást, immár olyan cégek részvényeit kezdték el keresni Európában, amelyek közvetve nyerhetnek a technológia terjedésével. Közüzemi szolgáltatók professzionális adatszolgáltatók, de még a rézbányák is szerepelnek a célpontok között.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!