A légitársaság hétfőn ismertette negyedéves jelentését. A Ryanair szerint 2014 utolsó negyedévévben 17 százalékos éves növekedéssel 1,13 milliárd euró bevétele volt. A vállalat közben 49 millió eurós nettó nyereséget ért el, miután 2013 negyedik negyedévében még 35 millió euró vesztesége volt. A diszkont légitársaságoknak a téli szezonban általában jelentősen kisebb nyereségük van, mint a nyári időszakban.
A cég sajátrészvény-vásárlásba kezd februárban. Augusztusig összesen 400 millió eurót terveznek költeni részvény-visszavásárlásokra.
A 2015 áprilisában kezdődő következő pénzügyi évben 100 millió utasra számít a Ryanair, 10 millióval többre, mint a mostani pénzügyi évben. A légitársaság azonban figyelmeztette a részvényeseket, hogy a nyeresége így is csak "mérsékelten" nőhet, mert nagyobb piaci árversenyre készül.
A fapados helyzetét javítja, hogy az alacsony olajárak miatt a következő pénzügyi évben 8 százalékkal, a 2016 áprilisában kezdődő pénzügyi évben pedig 16 százalékkal csökkenhet az utasonként számolt üzemanyagköltsége.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
