A Tesla újabb elbocsátási kört indított el, amely érinti a szoftverfejlesztést, a szolgáltatásokat és a mérnöki tevékenységeket is az Electrek portál információi szerint. A lépés azt követően érkezett, hogy a gyártó már korábban bejelentette globális munkaerő-állományának több mint tíz százalékos csökkentését.
A Tesla nem kommentálta a hírt a Reuters megkeresésére, miközben a részvényárfolyam egy százalékos pluszban állt.
A Tesla még áprilisban hozta nyilvánosságra, hogy a második negyedévben várhatóan több mint 350 millió dolláros költséget kell elkönyvelnie az elbocsátások miatt. A leépítések érintettek néhány felsővezetőt is, mint például Drew Baglino, Rohan Patel, Rebecca Tinucci vagy Daniel Ho.
A múlt hónapban a Tesla arról is tájékoztatott, hogy új modelleken dolgozik, amelyeket a jelenlegi platformokon és gyártósorokon terveznek megvalósítani.
Amerikai hatóság: az életével játszik, aki elhiszi Elon Musk vízióit
Magyarázkodhat Elon Musk: az amerikai szövetségi hatóságok legújabban azzal vádolják a Teslát, hogy elektromos autói nem biztonságosak, mert a robotpilóta rendszer balesetveszélyes, sőt, halálos ütközéseket okoz.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!