Elon Musk a kereszténydemokrata párt kancellárjelöltjével találkozott a Tesla épülő németországi gyárában. A létesítmény még mindig nem szerezte meg az összes szükséges engedélyt az elinduláshoz – írja a Világgazdaság a Reuters híre nyomán.
Kis szerencsével akár októberben megkezdheti a gyártást a Tesla németországi gyára Elon Musk vezérigazgató szerint. Az üzletember mindezt a kereszténydemokrata kancellárjelölt, Armin Laschet társaságában mondta, amikor az meglátogatta az épülő gyárat.
A gyár átadását a német bürokrácia hátráltatja, mellyel kapcsolatban Musk megjegyezte, hogy ha túl sok a helyi, nemzeti és európai szintű szabályozás, akkor végül nem lehet csinálni semmit. A gyárat környezetvédők abból a szempontból támadják, hogy ivóvíz védelmi területen.
A Tesla vezérnek azonban lehet, hogy mégis csalódnia kell, hiszen a brandenburgi környezetvédelmi hatóságok egyelőre nem adtak zöld jelzést a gyártás beindítására, így az is lehetséges, hogy további késéssel kell számolni a gyár megnyitása kapcsán.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát