A MET-csoport nemzetközi központjának élére került szakember már 2009-től a MET-nél (illetve elődjénél, a Mol Energy Trade nevű cégnél) dolgozott. Korábban a nagykereskedelmet irányította, többek között a cég LNG-projektjéért felelt, de foglalkozott olasz, osztrák, francia, spanyol, szlovák, cseh és svájci üzletekkel is - írta a portál.
A korábbi vezérigazgató Jan Massmann is a MET International kötelékében marad, alelnökként egyedi nagy projektekért felel a jövőben.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló