A francia márka az úgynevezett cool & chic stílust képviselte hazánkban, amely szerintük egy lelkiállapot: franciás, nőies megjelenés, merész mix & match párosításokkal, bohém utazó lelkülettel, egy csipetnyi kacérsággal a színekben, egzotikus hangulatú mintákkal, elegáns részletekkel és egy kis lazasággal - írja a portál. Korábban a Charles Vögele is hasonlóan döntött.
Francis-Charles Pollet 1975-ben alapította meg az első Promod üzletet, ezzel bemutatva egy nőies, színes, mindenki számára elérhető, minőségi női divatot. A család története fiával, Juliennel folytatódik, aki 2018-tól a Promod igazgatója. A divattervezőket, és magát a márkát a textil iránti szenvedély, a kifejezőképesség energiája, az örök mosoly és a folyamatos jövő felé tekintés mozgatja - írják honlapjukon.
A Promod a döntését közleményében nem indokolta. Magyarországon a Promodnak összesen nyolc üzlete van, négy a fővárosban, a többi vidéken. Az Opten adatbázisa szerint a Promod Hungary Kft.-nél 51-en dolgoznak, a cég 2018-as árbevétele nem egészen 2 milliárd forint volt, amihez 135,5 millió forintos adózott eredmény társult. (A társaság pénzügyi éve február 28-án zárul, ezért 2019-es beszámolót még nem tettek közzé a hivatalos adatbázisokban.)
A Promod Hungary a megelőző években veszteséges volt, a 2018-as volt 2014 óta az első pénzügyileg nyereséges éve. A céges nyilvántartás szerint a társaságot 2000-ben alapították Magyarországon, vagyis mintegy két évtized után hagyhatja el a divatmárka az országot.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni