A Ritter Sport azzal indokolta az Oroszországban maradását, hogy közepes méretű családi vállalkozásként a kivonulás „súlyosan érintené” a vállalatot, hiszen drasztikusan visszaesne a termékeladásuk. 

A cég szóvivője viszont elmondta, hogy mindenképpen tenni szerettek volna valamit, nem folytathatták ugyanúgy az oroszországi tevékenységeiket, mint az ukrajnai háború előtt, ezért függesztették fel a beruházásaikat és szüntették meg a termékeik reklámozását Oroszországban. 

Az ország elhagyása egyébként súlyos következményekkel járna a csokoládégyártó számára, hiszen elveszítené a bevételeinek 70 százalékát, de a kakaótermelőket is hátrányosan érintené egy ilyen lépés. 

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti