A tavalyi 13 százalékot követően idén már az elemzőik harmada lassulásról vagy akár recesszióról számolt be. A bővülést érzékelők aránya 35 százalékról 20 százalékra esett egy év alatt - írta a befektetéskezeléssel foglalkozó vállalatcsoport közleményében.
A Fidelity International részvény üzletágának elemzési igazgatója a gyengülő fogyasztásnak és a vállalkozások növekvő költségeinek tulajdonítja a vállalati hangulat romlását. Michael Sayers az idén nem számít válságra, de úgy látja, hogy a tíz éve kezdődött üzleti ciklus a végéhez közelít. A 16 ezer vállalati megbeszélés alapján egyre több elemző aggódik az amerikai gazdaságpolitika miatt is.
A visszajelzések összességében még a hangulati visszaesés ellenére is óvatosan derűlátóak, a Kínával foglalkozó elemzők azonban az átlagnál jóval kedvezőtlenebbül ítélik meg a kilátásokat. Marty Dropkin kötvénypiaci globális elemzési igazgató szerint a kínai gazdaság megtorpant, a helyi vállalatok vezetői ezért termeléscsökkentésre, az elemzők pedig a tőkeberuházások visszaesésére készülnek a távol-keleti országban - írta az MTI.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet