Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy megalakult a nemzetközi védelmi ipari közösség, amely a mindenkori agresszió ellen fog dolgozni.

Volodimir Zelenszkij a szövetség létrehozását a Kijevben megrendezett védelmi ipari nemzetközi fórumon jelentette be, amelyen 30 ország 252 védelmi vállalatának képviselői vettek részt – jelentette az ukrán elnök sajtóirodája.

Bejelentjük a nemzetközi védelmi ipari közösség létrehozását, amelyet egy olyan közösségnek szánunk, amely értékeli és be is tartja a nemzetközi jogot, valamint azt is tudja, hogyan kell dolgozni annak védelméért, akárcsak a nemzetek biztonságáért. És most nem csupán Ukrajnáról beszélek, hanem a világ összes nemzetének agresszióval szembeni biztonságáról

– jelentette ki Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnök hangsúlyozta: az újonnan megalakult védelmi ipari szövetségben Ukrajna határozza meg, hogy melyek legyenek a prioritások, beleértve a védelmi-ipari komplexumokat.

Zelenszkij elnök továbbá arról is beszélt, hogy Ukrajna változatlanul érdekelt a külföldi vállalatok fegyver- és felszerelésgyártásának lokalizálásában. Kijev pedig ennek érdekében „speciális feltételeket” biztosít a cégeknek, amelyek az ukrajnai fegyvergyártás mellett döntenek. Az ukrán hatóságok ezen túl sajátos hátteret dolgoznak ki a védelmi-ipari vállalatok számára.

Az ukrán külügyminisztérium szerint 19 országból már 38 vállalat csatlakozott a szövetséghez.

 

Az OTP lekerült az ukránok feketelistájáról, ám ennek lesz ára

Kijev ideiglenesen levette az OTP Bankot az ukrajnai háború nemzetközi szponzorainak listájáról. Bővebben --->