Amint a polgári repülés előtt újra megnyílnak a lehetőségek, a Wizz Air magyar légitársaság újabb bázist hoz létre Szarajevóban, ahonnan 7 ország 9 célpontját fogja kiszolgálni - mondta hivatalos látogatáson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Bisera Turkovic külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón örömének adott hangot, hogy az Európai Unió elfogadta az új bővítési metodológiát, amelynek köszönhetően remélhetőleg felgyorsul a térség integrációja.
A boszniai miniszter beszélt arról is, hogy országa hiába rendelt a COVAX vakcinabeszerzési programon keresztül oltóanyagot, egyelőre semmit nem kapott.
Boszniának az Európai Unió sokkal erősebb támogatására van szüksége. Az Európai Unió határozott fellépése jelzés lenne a nyugat-balkáni térség felé, hogy nem feledkezett meg a régióról - tette hozzá.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás