Az Odessza megyei kormányzói hivatal egészségügyi osztályának igazgatója közölte, hogy az elmúlt héten erőteljesen felgyorsult a fertőzés terjedésének üteme a régióban. Ha megtelnek a második és a harmadik hullámban megnyitott kórházak, stadionokban, sportcsarnokokban és egyéb, nem egészségügyi létesítményekben készülnek betegágyakat felállítani.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatok alapján az elmúlt napon 6410 új esettel 293 641-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 109 újabb halálos áldozattal 5517-re. Eddig 124 113-an gyógyultak meg, viszont jelenleg már 164 011 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján kiemelte, hogy előző nap kiemelkedően sok, 1089 beteget kellett kórházba szállítani. Elismerte, hogy noha az elmúlt napon rekordszámú, több mint 36 ezer PCR-tesztet végeztek el az országban, sok helyen, főként egyes nagyvárosokban sorokban várakoznak az emberek tesztelésre. Kérte, hogy a kockázati csoportokba tartozók, köztük a hatvan évesnél idősebbek, ha feltétlenül nem szükséges, ne menjenek el otthonról.
Vitalij Klicsko főpolgármester a Telegram üzenetküldő portálon jelezte, hogy az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben továbbra is súlyos a helyzet: csaknem hatszáz újabb esettel az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 30 ezret, a halálos áldozatoké 12-vel 569-re nőtt.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni