Két magyar műgyűjtőt, Somlói Zsoltot és Küllői Pétert is beválasztották a londoni Tate Gallery gyűjteményépítő munkáját segítő, Oroszországra és Kelet-Európára fokuszáló támogató testületbe. Az újonnan alakult bizottság 19 tagból áll, júniusban megtartotta első összejövetelét és már meghozta első döntéseit is.

A Tate több ilyen bizottságot működtet, nagy megtiszteltetés bekerülni és a részvételért 10 ezer font éves tagdíjat kell fizetni. Az összegyűlt pénzből műtárgyakat vásárolnak a Tate gyűjteményébe. (A bizottsági üléseken döntik el, mit vesznek meg a múzeum kurátorai által összeállított listáról.) A tagok több mint fele orosz − egyikük sem él Oroszországban −, emellett akad egy-egy szlovén és lengyel, két román, valamint egy Amerikában élő szlovén-orosz származású gyűjtő. A magát nagymamája után magyar származásúnak valló, Londonban és Stockholmban galériát működtető Carl Kostyállal együtt három magyar tagja van a bizottságnak, míg a csehek nem képviseltetik magukat.

A júniusi ülésen a Tate kurátorai ismertették, mi érdekli őket: ilyenek például a gendertémák, a hetvenes évek fotokonceptualitása vagy az orosz nonkonformisták, e területekről várnak ajánlásokat a tagoktól, számítva régiós ismereteikre. A megvásárlásra kiválasztott művek listájának prezentálásakor megindokolták, melyik művet miért ajánlják és röviden bemutatták a művészeket. A bizottság tagjai ezután szavazták meg, hogy az adott összeget mely művekre fordítsák. Általában a hetvenes-nyolcvanas évek konceptuális művészeitől vásároltak, vettek magyar alkotásokat is, egy fotómunkát a korábbi időszakból.

A tagdíjért cserébe a bizottsági tagok megkapják az összes kiadott katalógust és kiadványt, éves belépőt a Tate-be, 10 százalék engedményt a múzeumi shopba, valamint meghívást exkluzív rendezvényekre, például a velencei biennále VIP-nyitópartijára. Természetesen a tagság legfontosabb hozadéka a személyes kapcsolatrendszer, amelyből üzletemberként és műgyűjtőként is lehet profitálni.

Somlói Zsolt személyes motivációjáról lapunknak elmondta: "a jó értelemben vett sznobizmuson kívül két tényező mozgatott: edukálni és edukálva lenni. Fontosnak tartom, hogy egy sor fontos ember kezébe tudtam adni ott helyben azt az angol nyelvű, magyar kortárs művészetről szóló kiadványt, amelyet feleségem, Spengler Katalin szerkesztett. Néhány nap múlva Bázelben már akadt olyan gyűjtő, aki rákérdezett a könyvben látott művészekre. Nagy élmény volt a bizottsági ülés előtti napon a Tate szervezésében rendezett szeminárium a lengyel konceptuális fotográfiáról 1950-től 2010-ig. Ezt értem kölcsönös edukáción".