Hosszú és feszült licitharc után felső becsértékénél is jóval többért, 70 millió forintért ütötték le Ferenczy Károly Lovak a vízben című képét a Virág Judit Galéria október 19-i aukcióján − a 24−32 milliós becslés mellett 20 milliós kikiáltási árról indított festmény sorsa a teremben dőlt el. A kiemelkedő kvalitású kép sokáig lappangott, végül a Magyar Nemzeti Galéria életmű-kiállításának "wanted" akciójában került elő (Napi Gazdaság, 2012. október 15.). Ez a leütési ár nemcsak az idei rekordot múlta magasan felül, hanem legalább 2009-ig vissza kell menni az aukciós listákon ahhoz, hogy ennél magasabb összeget láthassunk egy kép mellett. (A 2012-es aukciók eddigi árcsúcsát ugyancsak a Virág Judit Galéria érte el, ahol tavasszal 50 millió forinton ütötték le Perlrott Csaba Vilmos Verőfényes udvarát, de az még az 55−75 milliós becsértéksáv alját sem érte el.)

Évek óta nem látott magasságba ért a Ferenczy-kép

A második legdrágább tétel a katalógus címlapképe lett, a Vaszary János kései korszakából való, sokat reprodukált, színekben tobzódó Ősz című olajkép, ezt 24 millióról indította a ház, de 32 milliós leütési árával nem érte el a 34−40 milliós becsértéksáv alsó határát. Tihanyi Lajos 1908-as, Csendélet zöld palackkal című vászna a Kogart nyári Tihanyi-kiállításáról került a piacra, a Ferenczy-képhez hasonlóan ez is 20 millió forinton kezdett, de 30−40 milliós becsértéket kapott, végül a sáv alján ütötték le.

A mestere, Munkácsy Mihály stílusában megfestett, A nagymama köszöntése címet viselő Rippl-Rónai-szalonkép 7 és fél millióról indult, leütési ára pedig a 15 milliós felső becsértéket jóval meghaladva, 18 millió forint lett. A két másik Rippl-Rónai-tétel, a pirossapkás Zorka-pasztell és a Lazarine-ről készített krétarajz nem kelt el. Schönberger Armand Nagyvárosa 4 és fél millióról indult, végül 11 millió forintért talált gazdára, 7−10 milliós becsérték mellett.

Ősz - Vaszary olajképét 32 millió forinton ütötték le

Általában elmondható, hogy a főművek, a fontos tételek jó áron gazdára találtak és az aukció nagy erénye volt, hogy sok figyelemre méltó képet tudott felsorakoztatni. Az is igaz azonban, hogy a tételek zöme egy-két licitlépcsőt emelkedve kelt el, az esetek többségében nem érve el a becsértéksáv alsó értékét sem. Ez történt olyan művészek esetében is, mint Mednyánszky, Kádár Béla, Ziffer Sándor, Nagy Oszkár, Jándi Dávid, Scheiber Hugó vagy Koszta József, akik mindig is népszerűek és könnyen eladhatóak voltak a magyar piacon. Tulajdonképpen ez az elmúlt időszak becsértékes aukcióin rendre így történt, vagyis a becsértékek magasan vannak meghatározva. A művészettörténész szemével nézve és a piac történetiségét tekintve nyilván érnek ennyit a kalapács alá kerülő művek, de ha a becsértéket az angolszász szisztéma szerint fogjuk fel − miszerint az szigorúan a pillanatnyi állapotot jelöli −, akkor ezek a számok biztosan nagyok. Abban mindenesetre különbözött ez az árverés a korábbiaktól, hogy egyetlenegy tételt se ütöttek le a házra, azaz valószínűleg nem volt olyan limitár, amelyet nem adott meg a közönség. Az érdeklődők száma egyébként stabilan mintegy a fele az öt-tíz évvel ezelőttinek, és ez az aukció is igazolta az utóbbi évek alaptételét: a kiemelkedő főművekre jó áron van kereslet, a többinek viszont még mindig lefelé mozog az ára.