AI Summit 2024 – második nap

AI Summit 2024 – második nap

Hétfőn és kedden AI Summit BUDAPEST címmel kétnapos rendezvénysorozatot szervez az Indamedia a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. A konferencia célja, hogy az érdeklődők valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, és felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Kövessék velünk a konferencia eseményeit ma is, percről percre!

12:33
szeptember
10.

A földsúroló bandát lessük az AI segítségével

Szerző: Koncsek Rita
Egymillió körül lehet a Mars és Jupiter közötti keringő kisbolygók száma, ezek többségét már felfedeztük és nyilván is tudjuk tartani

– mondta Kiss László csillagász, az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója, akiről egyébként már neveztek el kisbolygót, mint az év ismeretterjesztő tudósa.

A kisbolygókat a felfedezőik nevezhetik el, az üstökösökkel kicsit másképp van. 2010-ben véget ért a távoli kisbolygók felfedezése, mára gyakorlatilag mindent felfedeztek, amit érdemes, de még itt vannak a Föld mellett elsuhanó kisbolygók, melyek felfedezésre várnak, tette hozzá a csillagász.

A földsúroló banda itt repül a Föld és a Hold távolságában, néha 60 ezer kilométerre. Emiatt az AI-t is igénybe veszik a csillagászok, ami azért van, mert ezeknél a kisbolygóknál az elmozdulás, és ennek a felismerése nem triviális probléma, ehhez pedig Kiss László szerint szükség van a mesterséges intelligencia segítségére.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Egy esetleges magyarországi kisbolygó-becsapódással kapcsolatban elmondta, ezer kilométer feletti horizontot látnak, úgy fogalmazott, hogy 2010 óta nem találtak egy kilométeresnél nagyobb föld körül keringő kisbolygót. Ez pedig azt jelenti, hogy 

a következő 100 évben biztonságban vagyunk.

A csillagászok és földtudósok asszisztensként használják a gépi tanulást a vizsgálataikhoz, mivel csillagászati mennyiségű adat van a birtokukban. A kisbolygók klasszikus emberi agy általi átvizsgálása ma már nem megy, ezért hívják segítségül a mesterséges intelligenciát.

09:22
szeptember
10.

A kormány négy csapásirányon dolgozik

Szerző: Economx

A konferencia első napján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy az AI segítségével fejlesztenek egy magyar nagytérséget. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány jelenleg négy csapásirányon dolgozik a mesterséges intelligencia segítségével – erről bővebben itt olvashat.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A tárcavezető beszélt arról is, hogy az AI révén okosabbá válik a kormányzati politika, hatékonyabb lesz a végrehajtás, a döntéstámogatás szubjektum nélkül történik, és célzottabb lesz a kormányzati reagálás is.

09:01
szeptember
10.

Indul a második nap

Szerző: Economx

Kedden folytatódik az Indamedia kétnapos rendezvénysorozata, az AI Summit 2024. A több helyszínen futó konferencia programja ezen a linken érhető el.

A tegnapi napról szóló tudósításainkat pedig itt találja.

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

AI Summit 2024 – második nap

Hétfőn és kedden AI Summit BUDAPEST címmel kétnapos rendezvénysorozatot szervez az Indamedia a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. A konferencia célja, hogy az érdeklődők...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2024 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.