AI Summit 2024 – második nap

AI Summit 2024 – második nap

Hétfőn és kedden AI Summit BUDAPEST címmel kétnapos rendezvénysorozatot szervez az Indamedia a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. A konferencia célja, hogy az érdeklődők valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, és felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Kövessék velünk a konferencia eseményeit ma is, percről percre!

14:50
szeptember
10.

Most mindenki azt figyeli, miként reagál a társadalom az AI-ra

Az a nagy kérdés, hogy a nagy hype után miként lép be a társadalom az AI világába, illetve miként kezdik el használni

– mondta Geroge Tilesch. Az AI-szakértő szerint rengeteg cikk van erről a témáról manapság, azok szinte elárasztják az internetet, és ebben is meg kéne találni egyfajta természetes egyensúlyt.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A PHI INSTITUTE for Augmented Intelligence alapító elnöke szerint mára már több százmilliárdos üzletág lett a mesterséges intelligencia. 

Ha úttörő vagy, mint például az Open AI, akkor főleg szert tehetsz rengeteg pénzre

– fogalmazott a szakértő, ugyanakkor hozzátette, kétségtelen, hogy nagy névre és nagy csapatra van szükség ahhoz, hogy kellő mennyiségű forrással rendelkezzen egy cég.

Napjainkban az Egyesült Államok és Kína fej-fej mellett haladnak az AI-dominanciában. Természetesen vannak még országok AI-fókuszú stratégiával, amelyek a gazdaságra és a társadalomra is komoly hatással vannak – szerencsére egyre többen. Észtország és Szlovénia például komolyan kezd Európában felzárkózni.

09:22
szeptember
10.

A kormány négy csapásirányon dolgozik

Szerző: Economx

A konferencia első napján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy az AI segítségével fejlesztenek egy magyar nagytérséget. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány jelenleg négy csapásirányon dolgozik a mesterséges intelligencia segítségével – erről bővebben itt olvashat.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A tárcavezető beszélt arról is, hogy az AI révén okosabbá válik a kormányzati politika, hatékonyabb lesz a végrehajtás, a döntéstámogatás szubjektum nélkül történik, és célzottabb lesz a kormányzati reagálás is.

09:01
szeptember
10.

Indul a második nap

Szerző: Economx

Kedden folytatódik az Indamedia kétnapos rendezvénysorozata, az AI Summit 2024. A több helyszínen futó konferencia programja ezen a linken érhető el.

A tegnapi napról szóló tudósításainkat pedig itt találja.

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

AI Summit 2024 – második nap

Hétfőn és kedden AI Summit BUDAPEST címmel kétnapos rendezvénysorozatot szervez az Indamedia a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. A konferencia célja, hogy az érdeklődők...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2024 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.