Belgrád és Szabadka között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán november 24-én indulhat a közlekedés, egy évvel a tervezett határidő előtt átadják a vasútvonalat – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök csütörtökön Szabadkán, ahova az Újvidékről közlekedő tesztvonattal érkezett.
Szerző(k): L. K.Az éghajlatváltozás miatt a szúnyogok gyorsabban és nagyobb távolságokra elterjedhetnek, a dengueláz és más, vérszívók által terjesztett vírusok okozta betegségek tömeges kialakulását okozva.
Szerző(k): L. K.Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Szerző(k): L. K.A hazai kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatására összpontosít a kormány: a következő időszakban két-három hetente jelennek meg új programok, mondta el Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Joint Venture Szövetség konferenciáján.
Szerző(k): Nagy László NándorA francia elnök szerint az Amerikai Egyesült Államok és Kína is sokkal előrébb áll bizonyos kihívások kezelésében, és könnyen lemaradhatunk.
Szerző(k): L. K.Borongós idő, többfelé kiadós csapadék, élénk szél, alacsony nappali hőmérséklet várható.
Szerző(k): T. E.A kedden lefülelt kínai titkosügynök a hazánkban is jelen lévő Rheinmetall német fegyvergyártó cég embereiről és ukrajnai, izraeli szállításairól szivárogtatott adatokat.
Szerző(k): Thurzó KatalinA magyarországi focistákra vonatkozó rendkívül kedvező adózás miatt a magyar állam évi szinten 4,5-5 milliárd forint bevételről mond le csak a labdarúgó NB I-ben.
Szerző(k): T. E.Nőttek havi összevetésben a termelői árak augusztusban az euróövezetben és az Európai Unióban, éves szinten ugyanakkor csökkenést jegyeztek fel - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Szerző(k): L. K.