Felmérések tanúsága szerint az Allee az egyik legkedveltebb bevásárlóközpont a fővárosban. Az elegáns enteriőr, a folyamatosan megújuló igényes üzletek, széles étterem- és kávézó kínálat, valamint a sok egyéb kényelmi szolgáltatás tudatos tervezés eredménye. Az Allee folyamatos fejlesztésekkel igyekszik a látogatók kedvében járni. Ezen stratégiai tervek megvalósításáról kérdeztük Dr. Szilágyi Melindát, a Multi Hungary Kft. magyarországi vezetőjét.
Szerző(k): IndamediaAz Otthonfelújítási Programban 108 milliárd forint keretből az 1990 vége előtt épült családi házakat lehet energetikai szempontból megújítani.
Szerző(k): EconomxA beruházás körülbelül három-három és fél évig tart majd.
Szerző(k): EconomxNagy bajban leszünk, ha Orbánék nem változtatnak - ezt állapította meg az OECD friss jelentésében. A kormányból viszont a derült optimizmus szól: jöhet a növekedési pálya jövőre, ha mégsem, az már a németek hibája. Egyébként is mindenkit kárpótol majd a munkáshitel - csak legyen elég a dolgozó kézből. Az Economx heti gazdasági összefoglalója.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA Magyar Biztosítók Szövetségét kérdeztük, hogy mi tévők legyenek, akik ártérben építettek házat. Megtudtuk, hogy az újabb biztosítások tartalmazzák az árvízkárokat, de csak a szerződési feltéleknek megfelelően. Az árvízkárokra hullámtérben épített ingatlanok esetében nem vállal fedezetet a biztosító. Mindenkinek érdemes elolvasnia, hogy mire is szerződött, illetve van egy fontos lépés, amit ha nem teszünk meg, súlyos pénzeket bukhatunk.
Szerző(k): Rádi BalázsErre csak következtetni lehet a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére kötött szerb-kínai szerződésből, amelyet vélhetően a mienkhez hasonló minta alapján készítettek. Ráadásul annak tartalma megismerhető.
Szerző(k): G. É.Minden negyedik embert ért valamilyen káresemény a lakása felújítása vagy építkezés során. Van olyan, akinek több millió forintos kára is keletkezett, mondta Markovich Béla. A Mapei építőipari bizalmi indexe idén 3,6 ponton áll, az előző évi 3,35 pont után. A kontármunkák nagy részét az ácsok végezték.
Szerző(k): Koncsek RitaAz eddigi tapasztalatok szerint igénylés ugyan már érkezett a bankokhoz, de kifizetés szinte alig történt, a pályázati feltételek túl sok adminisztrációt és kötelező vállalást írnak elő.
Szerző(k): T. E.A pénzügyminiszter szerint amiért ma számon kérik az egészségügyi kormányzatot, az pont abból az időből eredeztethető, amikor szakemberek tömegével hagyták el a pályát 2010 előtt.
Szerző(k): Horváth Tibor