A kormány ösztönző intézkedései ellenére úgy tűnik, maga a kínai elnök sem igazán hisz abban, hogy a gazdaság újra életre kel. Az intézkedések óta tartott első nagyobb volumenű beszéde legalábbis erről tanúskodik.
Szerző(k): Zádori BenceVárakozáson felüli sikerek látszanak a márciusi lakásbiztosítási kampánynak köszönhetően. Erősödött a piaci verseny, csökkent a piacvezető szereplők koncentrációja, sőt, még az alulbiztosítottságot is sikerült visszaszorítani.
Szerző(k): Horváth BalázsOtthonteremtési célokra lehetne felhasználni az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat jövőre. Az NGM becslése szerint 300 milliárd forint mozdulhat meg, ez a benn lévő vagyon egyhetede.
Szerző(k): Sárosi ViktorA kormányzat meghajolt az Európai Unió előtt, és több éves elkeseredett politikai huzavona után megváltoztatta a KEKVA-törvényt, ami eddig akadályozta, hogy a magyar felsőoktatási hallgatók részt vegyenek az Erasmus-programban.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA hitelkamatok a korábbi magas szintekről mérséklődtek, az új otthonfelújítási program és a lakáspiaci élénkülés nyomán a belső kereslet is növekedésnek indult. Azonban az uniós források hiánya és az áprilisban bejelentett beruházás-elhalasztás negatív tényező az ágazat kilátásai szempontjából. Ugyanakkor a kormány jelentős építőipari fejlesztéseket jelentett be, amely felpörgetheti a szektort, illetve az otthonteremtéshez egy új kezdeményezéssel hozhatják meg a kedvet. Emellett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felszólította a bankokat, hogy önkéntes alapon 5 százalékban maximálják a lakáscélú jelzáloghitelek THM értékét.
Szerző(k): Rádi BalázsElképesztő emelkedést produkáltak a kínai részvények az elmúlt napokban. A kormányzati ösztönző intézkedések hatására berobbant emelkedésben beindultak a pánikvásárlások is, így a nemrég még temetett kínai tőzsde hirtelen ismét a világ élvonalába ugrott.
Szerző(k): EconomxA fővárosi otthonteremtők első lakásukra átlagosan 44 millió forintot költenek.
Szerző(k): EconomxOlyan vihar volt Romániában, hogy négy megye 28 településének 6 ezer lakosát kellett evakuálni.
Szerző(k): EconomxAz NGM miniszteri biztosa a Pénztárkonferencia 2024 rendezvényen mutatta a tárca törvényjavaslatát arról, hogy jövőre – de csak egy évre – lehetővé tennék, hogy lakáscélokra az önkéntes nyugdíjpénztári tagok kivehessék az ott lévő megtakarításaikat.
Szerző(k): Sárosi Viktor