Egy friss törvény szerint a lakástakarékpénztárak állampapírokat is értékesíthetnek. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ennek kapcsán úgy rendelkezett, hogy a lakástakarékoknál állampapírt értékesítő személyekre, illetve ügynökökre nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek általános pénzügyi ismereteket követelnek meg tőlük.
Szerző(k): Németh GézaA Magyar Nemzeti Bank (MNB) 4,5 millió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt.
Szerző(k): Szász PéterVissza kell fizetnie a Magyar Nemzeti Banknk (MNB) azt a 120 millió forintos büntetést, amit egy évvel ezelőtt szabott ki az EETEK Ltb-re és Soós Csabára, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Enefi elnökére.
Szerző(k): Herman BernadettCsalás gyanúja miatt beperelte az amerikai tőzsdefelügyelet Elon Muskot, a Tesla vezérét. A vád szerint mesterségesen hajtotta fel a cég tőzsdei árfolyamát.
Szerző(k): Vég MártonVéget ért az augusztus 7-e óta húzódó Tesla-saga: Elon Musk egy hivatalos blogbejegyzésben bejelentette, nem vezeti ki vállalatát a tőzsdéről, mert az elmúlt hetekben folytatott tárgyalásai meggyőzték arról, hogy a legjobb út számukra, hogyha a börzén maradnak - írja a portfolio.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA stuttgarti ügyészség szerdán bejelentette, hogy piaci árfolyamok manipulálásának gyanúja miatt hivatalos vizsgálatot indítottak a Volkswagen (VW) autógyártó csoport részvényeinek többségével rendelkező Porsche Automobil Holding SE vezetésének több tagja, köztük a VW jelenlegi vezetője, Matthias Müller ellen.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz MNB 45 millió forint bírságot szabott ki piacbefolyásolásért a magyar tőzsdén jegyzett ENEFI leányvállalatára, az EETEK Ltd.-re, egy természetes személyt bennfentes kereskedelemért 75 millió forintra bírságolt, s büntetőfeljelentést is tett az egymással összefüggő ügyekben.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MNB ma közzétett határozatában 8 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a KBC Securities Magyarországi Fióktelepére tiltott piacbefolyásolás miatt.
Szerző(k): EconomxAz MNB 5,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): Economx