Az idei évben tetőfokára hághat az európai uniós támogatásháború, a két torony, Párizs és Berlin kivonná magát az elaggott fellegvár, Brüsszel befolyása alól. Az uniós hivatalnokok arra figyelmeztetnek, hogy Németország és Franciaország az Európai Unió gazdasági egységének aláásásán kezdett el dolgozni. Lépésük érthető, hiszen az orosz-ukrán háború óta elszabadult energiaárak komolyan veszélyeztetik vállalataik versenyképességét.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEgyre erősebb a defláció Kínában, miközben tavaly az ország exportja és importja egyaránt visszaesett. Ezek már olyan jelek, mint az 1929-es világválságnál, a helyzet azért mégsem annyira drámai.
Szerző(k): Fellegi TamásAz ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán.
Szerző(k): EconomxLakások és társasházak tekintetében is növekedik a közös költség, tehát a más lakókkal együtt használt épületrész üzemeltetésének, karbantartásának ára 2024-ben.
Szerző(k): Gyurka EszterA mezőgazdaság kiemelkedő hozama nélkül a magyar gazdaság teljesítményének csökkenése drámai lett volna 2023-ban – mondta el a Economx.hu podcastjában Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. A szakember úgy fogalmazott: a legjobb smink Oscar-díjára is esélyes az agrárium, hiszen elfedte a magyar gazdaság látványos problémáit.
Szerző(k): Gáll CsongorA tavalyi gázárpánik még sokáig kísértett idén, miközben az ár már éve elején gyorsan csökkent. Most itt a tél közepe, Európa nagy része remekül megvan orosz gáz nélkül, és ez most annyiba kerül, mint 10 éve.
Szerző(k): Fellegi TamásKarácsony Gergely főpolgármester és a baloldal vízdíj-emelést kényszerített ki a nem lakossági fogyasztóknál - közölte az Energiaügyi Minisztérium, hangsúlyozva, hogy a változás a lakossági díjakat nem érinti. Azt írták: a jövő év elejétől bevezetendő, országosan egységes nem lakossági díjak mértékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) javaslata alapján az energiaügyi miniszter rendeletben határozta meg.
Szerző(k): EconomxFölösleges gazsulálni a magyar kormányfőnek, mert rossz precedenst teremt – írja a brit lap. Az uniós vezetőknek „abba kell hagyniuk a bénázást, a piszmogást és ideje a tettek mezejére lépni”.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsKarcos évet zárhatnak a biztosítók. Egy év alatt 12 százalékkal, több mint 52 ezer forintra drágult a kötelező biztosítás éves átlagdíja a jegybank friss adatai szerint. A biztosítók a harmadik negyedévben 4,6 milliárdos veszteséget realizáltak.
Szerző(k): Horváth Tibor