Már működik az a bankszámla, amelyet Veres Pál Miskolc jelenleg még regnáló polgármesterének és Tóth-Szántai József megválasztott polgármesterének egyeztetése után nyitott az OTP-nél az önkormányzat a Barlangfürdő újjáépítéséhez érkező felajánlások fogadására. Veres Pál már jelezte is, hogy 100 000 forintot utal a számlára.
Szerző(k): L. K.Hatalmával visszaélő biztonsági őrökről, megszégyenített nyugdíjas vásárlókról szól az alábbi történet. Olvasóink tapasztalatai alapján utánajártunk, hol van a határ a vagyonőrzés és a vásárlómegtartás között az áruházakban. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint maga alatt vágja a fát az a kereskedő, aki minden betérőben tolvajt lát.
Szerző(k): Thurzó KatalinA globálisan több mint 22 ezer éttermet, 10 ezer ételt és közel 6 ezer helyi alapanyagot bemutató portál, a Taste Atlas összeállította a legnépszerűbb magyar fogások listáját.
Szerző(k): Gulyas ÁbelTovábbra is zajlanak a kárfelmérési és a tűzvizsgálati munkálatok a Miskolctapolca Barlangfürdőben, a szándékosságot azonban már kizárták.
Szerző(k): Zádori BenceMesterséges intelligencia bevonásával hajt végre gazdaságfejlesztést a kormányzat, ez a terület a négy csapásirány egyike, ahol bevonják a modern technológiát – ismertette a kormányzati terveket hétfőn az AI Summit 2024-es konferencián Navracsics Tibor. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az eseményen bejelentette a Dél-Dunántúli térségfejlesztési programot, és beszélt arról is, hogy leváltható lesz-e valaha a hagyományos Kormányablak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kormányzat kísérleti jelleggel a mesterséges intelligencia felhasználásával indítja el a Dél-Dunántúli térségfejlesztési programot – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A cél, hogy a nagytérséget segítsék a befektetésektől kezdve, a turizmuson át a környezetvédelemig.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTavaly mintegy 800 óceánjáró 1,3 millió utast szállított a mindössze 15 ezer lakosú Szantorinire.
Szerző(k): V. G.Miskolc elveszítette legvonzóbb attrakcióját, a foglalásokban komoly visszaesés várható.
Szerző(k): EconomxA jövőben a legmelegebb évszak kis túlzással egy nagy szobafogsággá válhat a társadalom többségének, a városnézés elviselhetetlenné és lehetetlenné válik, de még a vízparti turizmus is csak néhány napon lesz kellemes a szakértők szerint
Szerző(k): L. K.