A nemzetközi bűnszövetkezetek egyre növekvő befolyása miatt kongatta meg a vészharangot Jürgen Stock, az Interpol novemberben leköszönő főtitkára a német dpa hírügynökségnek New Yorkban adott interjúban.
Szerző(k): L. K.Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a „propagandamédia” termékeinek bojkottjára szólított fel szombaton a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épülete előtt. Az ellenzéki politikus a közszolgálati csatornán élőben szerette volna felolvasni a 16 pontos követelését, de ez végül elmaradt. A MTVA közleményben utasította vissza az erőszakos követeléseket.
Szerző(k): K. G.Drámai összegeket tulajdonítanak el a bűnözők a gyanútlan banki ügyfelektől, a csalások számában és érétkében is növekedés látszik európai és hazai szinten egyaránt. Verena Ross, az Európai Értékpapír-piaci Hatóság elnöke az Economx kérdésére elmondta: bár a digitalizáció segíthet a fogyasztóknak a gyorsabb információramlásban, a túl nagy adatmennyiség megnehezíti a lényegi információk feltérképezését.
Szerző(k): Horváth BalázsA magyar kormányfő szerint súlyos csapás az európai gazdaságra a kínai elektromos autókra kivetendő kiegészítő vám.
Szerző(k): K. G.Majdnem hét évvel azután folytatódik a szaúd-arábiai, egykilométer magas Jeddah Tower építése, hogy a munka leállt, egy jó kis korrupciós botrány miatt, ami az egész királyságra kiterjedt.
Szerző(k): L. K.Az év első kilenc hónapjában csökkent a Németországban gyártott és forgalomba helyezett személygépkocsik száma a német autóipar szakmai képviseleti szerve a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) jelentése alapján. Átlagon felüli mértékben csökkentek az elektromos autók eladásai.
Szerző(k): L. K.Egyre többen próbálnak meg pénzhez jutni abból, hogy összeszedik a mások által eldobott, de visszaváltható palackokat. A rendőrség azonban nem nézi jószemmel, szerintük ez szabálysértésnek minősül, ezért nagy összegű bírsággal, akár elzárással is sújtható. A szemét ugyanis az eldobás pillanatában a hulladékkezelő koncesszor tulajdonává válik.
Szerző(k): L. K.A klímaváltozás okozta extrém hőség miatt elmaradhatnak a globális sportesemények, s ez óriási gazdasági károkat okozhat városoknak, nemzeteknek, ugyanis ezekből a rendezvényekből milliárdokat lehet keresni.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA hóolvadás miatt még lehet árvíz, de a legnagyobb veszélyt a térség felett veszteglő ciklonok okozhatják, mint amilyen a Közép-Európára lecsapó Boris ciklon is volt szeptemberben. Ez minden szempontból a szélsőségek csúcsát hozta, a legintenzívebb 5 napos csapadékkal járt, a Felső-Duna vízgyűjtő területén soha ennyi csapadék nem esett, amióta mérik.
Szerző(k): L. K.