A miniszterelnök szerint már most is az uniós országok első feléhez tartozunk a gazdasági növekedésben, de ezzel nem lehetünk elégedettek, még nagyobb teljesítményre lesz szükség. Az új gazdaságpolitika viszont új eszközöket is követel.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA csaló sms-ek gyakorisága egy új fejezetet nyitott a tájékoztatásban: már azért is figyelmeztetnek, ha nincs semmi baj.
Szerző(k): Z. B.Pénteken tartják a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülését, de még mindig nem tisztázódott, hogy áll fel a többség, illetve, hogy Karácsony Gergely főpolgármester kivel is tud koalícióra lépni.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz NGM miniszteri biztosa a Pénztárkonferencia 2024 rendezvényen mutatta a tárca törvényjavaslatát arról, hogy jövőre – de csak egy évre – lehetővé tennék, hogy lakáscélokra az önkéntes nyugdíjpénztári tagok kivehessék az ott lévő megtakarításaikat.
Szerző(k): Sárosi ViktorNem úgy változtatja meg a lakossági biztosítási piacot a Cherrisk, ahogy azt 6 éve az alapítók gondolták: az üzletkötésben nem lehet sikeres alternatívát kínálni az összehasonlító portálokat működtető alkuszokkal szemben, ám ügyviteli területen igenis komoly költséghatékonyság érhető el az insurtech tapasztalataira építve. Ezt teszteli majd a következő években Magyarországon az UNIQA Biztosító, amely így továbbra is stratégiai piacának tekinti hazánkat.
Szerző(k): Nagy László NándorTovább él az uniós összevetésben páratlan magyar főszabály is: 65 év alatt nem lehet nyugdíjba menni.
Szerző(k): T. E.A cégeknek legalább 5-6 százalékos áremelést kellene végrehajtaniuk ahhoz, hogy egyáltalán nullszaldósok legyenek.
Szerző(k): G. É.Hevesen a polgármester előremenekül: az BYN Hungary Kft.-vel megkötött előszerződés felmondását javasolja, és ígéri, új befektetőt keres. Egy éven belül így a második akkumulátoripari beruházás bukik el.
Szerző(k): T. E.Átlépte a lélektani határt az államháztartási hiány, de a Pénzügyminisztérium megmagyarázta a bizonyítványt, sőt, a magyar gazdaság teljesítményét illetően igencsak optimista a miniszterelnök is. Orbán Viktor mellett a jegybank is bizakodó a növekedéssel és az infláció visszaszorulásával kapcsolatban. Ennek megfelelően vágtak is. Ez történt a múlt héten és ez vár ránk a napokban. Beharangozónk.
Szerző(k): Hercsel Adél